Biztos a legtöbb kismama egyet ért azzal, hogy a terhesség egy nagyon érzékeny periódus minden nő életében. Részben a tomboló hormonok, részben az esemény grandiózus (hehe szó szerint) jellege miatt szerintem nincs emberlánya, aki ne válna érzékenyebbé. Mégis csak egy kis élet növekszik a szívünk alatt.
A terhesség elején jelentkező hányós-émelygős indulatok csillapodtával némileg ijedten állapítottam meg, hogy őrülten fáj a derekam. Annyira fájt, hogy az egyik kertészkedős -egész nap rohangálós-nap után nem bírtam lábra állni. Iszonyat ijesztő érzés.
Utánaolvasva kiderült, hogy nagyon gyakori jelenségről van szó, hiszen a kismamáknál a szövetek mellett az ízületek mindenféle szalagok is felkészülnek a szülésre. Ez a nyúlási folyamat okozhat fájdalmat, nem is enyhét. Mivel ilyen erős fájdalommal azt hiszem még soha nem kellett megküzdenem (jó, a szülés óráit kivéve), tényleg megijedtem. A következő napok és azutáni 2-3 hét során próbáltam többet pihenni. Ez azt hiszem a lehető legrosszabb volt, amit csak kitalálhattam. Nyilván nem tudhattam, csak azt tapasztaltam a hetek múlásával, hogy egyre rosszabb a kedvem, és iszonyatosan érzem magam a bőrömben. Tudjátok, terhességi bálna-effektus.
Mivel nem vagyok egy túl depresszív alkat, ezért nem hagytam magam sokáig legyűrni a hormonok és egyéb testi jelenségek által, úgyhogy feltápászkodva (képletesen értve), kitaláltam egy tervet. Ami főleg a kellemes közérzetről szól. Ehhez nálam hozzátartozik, hogy mozgás is legyen benne. Gimiben éveken át fél ötkor keltem, és úszni jártam az órák előtt.
Imádtam, de tényleg.
Arra gondoltam újra kezdem, és lányok, kismamák figyelem: ez a legeslegjobb sport, amit csak egy kismama csinálhat! Egyrészt ha valaki szereti a vizet, az az egyik legmegnyugtatóbb közeg. A hullámaival valahogy mintha elcsitítaná az érzelmi hullámokat, és helyette valami hihetetlen nyugalmat érez az ember. Egy órát úszom heti háromszor, de azt komolyan véve, nem lubickolással töltve.
Egy uszoda amúgy sem az a lubickolós hely.
Mielőtt belefogtam, persze kikértem az orvosom véleményét a dologgal kapcsolatban, amit így lehetne összegezni:
Ha problémamentes a terhesség (zárt méhszáj, nincs vérzés, nincs görcsölés), és ha valaki nem hajlamos a fertőzésekre, akkor egy tiszta! uszoda a lehető legjobb választás! Nyilván mindenki maga érzi, hogy hol vannak a határai, és mi tölti el jó érzéssel. Ez a bejegyzés leginkább arról kívánt szólni, hogy ha valaki derékfájást tapasztal, akkor nem kell rögtön megijedni, és ágyba bújni, hanem épp egyfajta jelzést küld a szervezet, hogy több mozgásra, (nyilván kímélő fajtára), erősítésre van szüksége. Legalábbis ez az én tapasztalatom.
De térjünk át a kényeztetés többi részére.
- illatok
Amúgy is nagyon érzékeny vagyok az illatokra, de így a terhesség során néha már kutyának érzem magam. Szó szerint rosszul leszek a legtöbb tucatparfümtől. Ami viszont igazán jól tud esni, azok a természetes illatok és kozmetikumok.
Amúgy is szeretem ezeket a termékeket, de most igazi kincset ér egy-egy lush tömb, vagy egy L'occitane parfüm. Az illóolajokkal csak csínján bánok, a túl erős illatok - bármilyen kellemesek is legyenek - szintén nagyon zavaróak tudnak lenni.
Terhességi csíkok ellen nagyon jó a Therapy testápoló tömb. organikus sheavajjal, kakaóvajjal) Igaz, ennél vannak sokkal jobb illatú testápolóik is, de ezt a terméket kifejezetten kismamáknak ajánlják. Ami nekem mindig "bejön", az a "The Olive Branch" tusfürdő. Azt hiszem, hogy ez az egyik legmegnyugtatóbb illat a világon.
- 18+
Nyilván erről is problémamentes terhesség esetén lehet beszélni, de akkor meg nagyon is kell. Na nem beszélni =) Szóval igen, az egyre növekvő "has" is jelen van a dolgoknál, ami olykor vicces helyzeteket teremt, de itt is elmondható, hogy mivel ilyenkor sokkal érzékenyebb egy nő, a szex is hasznot láthat belőle. Meg a férj. Meg a feleség. Arról nem is beszélve, hogy ami jó a mamának... Ehh, mondjuk nem erre szoktam gondolni, mert azért mégiscsak fura, hogy egy harmadik fél is jelen van =)
- eeeennivalóóóóóó
Enni jó, nagyon is. Eddig igaz, csak 4,5 kilót szedtem fel, de nem akarom elbízni magam, még hol van a vége...Szóval étkezések. Nem kell kettő helyett, az baromság, bár a mai nők már nem is így gondolkodnak(talán). Viszont kettő nevében kell. Vagyis értékes tápanyagokra, az elegendő mennyiségű folyadék bevitelére figyelni kell.
Persze azért néha bűnözni is jó. Ha megkívánok egy doboz kólát, nem szoktam eltörni utána a kezemet, és még a Máté sem.
Csak ha nem adok neki.
De azért persze igaz az valamelyest, hogy amit eszel, azzá leszel, vagyis a táplálék egy része a részeddé válik, és ha folyamatosan egészségtelenül eszik valaki, akkor egy idő után egész valószínű, hogy rosszul kezdi magát érezni. Testileg vagy lelkileg vagy egyaránt.
Az alkoholról annyit, hogy találtunk egy gyöngyszemet: light live - cabernet sauvignon. Ez az első olyan alkoholmentes bor, aminek valóban íze is, sőt mi több bor íze van. Erőteljes, finom száraz vörösbor. ..a legjobb egy kis lazításhoz. Tényleg érdemes kipróbálni!
És ha már ennyi szó esett a terhességi érzékenységről, akkor le kell írnom azt a vicces-furcsa élményt is, ami a zenéket illeti. Még a terhesség első harmadában történt, hogy egy többórás autóúton voltunk külföldön. Nagyon nehezen viseltem a kanyargós utakat, bármilyen szépek is voltak, végig küzdöttem az émelygéssel. Máté csinált egy zeneválogatást, rajta a kedvenc zenéimmel, és az út során 2-3x biztosan meghallgattuk. Úgy látszik annyira összefonódott bennem az utazás, a zene és az émelygés élménye, hogy a napokban, amikor a kezem ügyébe került a CD, és betettem a lejátszóba, felkavarodott a gyomrom. Annyira, hogy le kellett húzni az ablakot, és meg kellett állnom néhány percre =)
Szóval kedves kismami olvasóim, szerintem érdemes extra energiát szánni ebben az életszakaszban is, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb módját annak, hogyan érezhetjük jól magunkat. Biztos vagyok benne, hogy egy kiegyensúlyozott, boldog mama a legjobb a babának ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése