2011. szeptember 17., szombat

Hétvége Belgiumban

Hétvégén céges összejövetel volt Belgiumban, így Noel átélhette első repülős utazását. Persze nagyon izgatott volt, és "Bálgium" mellett leginkább a repülés keltette fel az érdeklődését. Előző nap kapott egy óriási lufi-helikoptert a nagyszüleitől, és persze közölte, hogy ő azzal jön. Annyira tántoríthatatlan volt az elhatározásában, hogy csak az utolsó pillanatban sikerült lebeszélnünk a tervéről.

 
Az egész utazás éppen olyan volt, amilyenre számítottam. Kicsit fárasztó, hiszen egy gyerekkel nyilván minden kicsit fárasztóbb, de a szokásos fáradságon kívül minden nagyon szuper volt. Noel nagy izgalmában a felszállást követően azonnal elaludt, és édesen végigszunyókálta az egész utat. Utána az autóbérlés is zökkenőmentesen ment, és ahhoz képest, hogy szinte egész nap az autóban kellett ülnie, Noel jól viselte az utat.
Gyönyörű helyen voltunk, Vielsalm-ban egy tóparti hotelt bérelt ki a cég. Azt viszont megállapítottam nem sokkal az érkezés után, hogy amolyan hétvégi együtt örülünk-együtt dőzsölünk típusú találkáról van szó, ami nem minden tekintetben kismamabarát.
Az alkohol nyilván nem kérdés, amúgy sem iszom. De első nap az  érkezésünkkor óriási sajttálakkal vártak minket, a legjobb falatokkal rajta. Egy pillanatra meg is lepődtem a "furcsa" illategyüttesre, amikor beléptem a közös terembe. De szerencsére hamar megnyugtattak, hogy itt is szoktak fürdeni, és csak a sok-sok finomabbnál finomabb sajtfalat eregeti sajátos illatát. Próbáltam a lágysajtokat mellőzni, azért így is jutott finom falat bőven. A terhesség során nem ajánlják amúgy a kismamáknak a lágy sajtokat, a liszteriózis veszélye miatt.
Noel az első pillanatban összebarátkozott Noá-val, aki néhány hónappal idősebb , és Máté szavaival élve, már egy kartörésnyivel tapasztaltabb volt nála.
Kergetőztek, játszottak, "elkaplak, te kis rosszcsont" - ez lehetett Noel hétvégi jelmondata.
Másnap kirándulással egybekötött játék volt, a gyerekek kincset kerestek, mi pedig örültünk a kincsünknek, aki a szokásos "gyerünk, csináljuk, ez a legjobb dolog a világon"-temperamentumával vetette bele magát minden játékba. A kirándulás is jó volt, habár sikerült az egyetlen napos és egyben legmelegebb hétvégét kifognunk Belgiumban, így a végére kicsit elfáradtunk. Na jó, csak én. A fiúk hősök.
Az estét barbecue-partyval ünnepeltük, azért itt is akadt rengeteg finom falat, volt néhány igazán remek fogás. Sajnos nem készült túl sok és túl jó kép, de ami van, azt közre adom - elraktározom =)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése