Nem vagyunk igazán otthon ülős fajták. Tulajdonképpen egy napnál tovább egyszerűen nem bírom ki itthon. Nagyon szeretek itt lakni, nem ezzel van a probléma: egész egyszerűen lelki szükségletem, hogy naponta legalább egyszer kívülről is becsukjam a bejárati ajtót, és lehetőleg nem csak a szemét levitelének erejéig.
Mert menni jó.
Mert menni jó.
Most azonban napok óta bentragadtunk. Először is a hóakadály miatt, aztán mielőtt még élvezni kezdhettük volna a vele járó mókát, Noel megbetegedett. Igazából "csak" köhögött meg olyan kis betegmadárkás lett. Most már túl van a nehezén, erre engem is megrohamozott ez a betegség. És jelentem soookkal rosszabbul viselem.
Hiába, öregszem.
Noel nagyon lelkes a gyógyszereket illetően, szinte minden egyes köhögés után megjelent egy (valahol a lakásban korábban általa elrejtett) kiskanállal, és kéri a gyóccert. Vagy inkább dócci-t. Már egész komoly gyűjteményünk van mindenféle homeopátiás szerből, növényi szirupból és vitaminból. De igazából kettőt használtunk: Prospan szirup és Lándzsás útifű szirup. Szerintem az első hatásosabb.. nem tudom, hogy placeboeffekt miatt vagy sem, de Noel azonnal abbahagyta a köhögést miután elégedetten csettintett a nyelvével, és közölte, hogy "maci is szereti a mézet". Ja mert hogy ez a borostyánlevél-kivonatos szirup méz színű, ami igencsak imponált a gyermeknek :))
A "klasszikus" gyógyszereket próbáljuk messziről elkerülni, mivel kicsit paranoiás vagyok a gyógyszergyártó cégekkel kapcsolatban. Nyilván ha arról lenne szó, hogy valami komolyabb betegséggel állnánk szemben, akkor egy megbízható orvos szakvéleményére rábíznám magam. Csak manapság azt hiszem túl hamar nyúlnak az emberek a gyógyszeres fiolák után, mert még a csapból is az folyik, hogy ha fáj a torkod szopogass ilyen meg olyan cukorkát, ha felpuffad a hasad ezt és ezt vedd be. Persze tudom, a vényköteles gyógyszereket nem reklámozzák, de mivel ennyire jelen vannak a hétköznapokban ezek a majdnem-gyógyszer reklámok, észrevétlenül is nyomot hagynak bennünk.
Ez pszichológia.
A lázcsillapítókkal kapcsolatban is körülbelül ez a helyzet: nyilván vannak lázgörcsre hajlamosak, és van az az állapot, amikor muszáj lázcsillapítót alkalmazni. Csak jó fejben tartani, hogy a láz tulajdonképpen a szervezet természetes védekezési mechanizmusa, így a gyógyulás szempontjából is fontos lehet. Nyilván a határokat kell okosan felismerni.
És erről eszembe jutott az otthonszülés téma is. Itt sem az elvvel van a probléma: nagyon megértem azokat a nőket, akik jobban szeretnék az otthonukban világra hozni a babájukat. De.. az egészen más, amikor az otthonod előtt ott vár a mentőautó (mint egyes nyugati országokban), és komplikáció esetén megfelelő berendezéssel sietnek a szülő nő vagy a baba segítségére. Mert az egy remek dolog, ha a nő megbízik magában, és igen, a legtöbb esetben tényleg elegendő egy szuper bába, aki jelen van, és segíti a folyamatot. De akkor sem lehet megfeledkezni arról a néhány tragikus esetről, amikor életmentő beavatkozás híján veszítették életüket kisbabák és anyukák.
Kíváncsi vagyok, milyen vélemény születik tavasszal az strasbourgi bíróságon, mert igaz kevés jogot tanultam az egyetemen, de az biztos, hogy mind a magánélethez, mind pedig az élethez való jog alapvető, alkotmányban rögzített emberi jog, ami ebben az esetben egyértelműen sérül. Nagyon remélem, hogy rendeződik ez az egész mizéria. Amíg ez nem törtnénik meg, addig sokkal de sokkal több pénzt és energiát kellene fordítani alternatív szülőszobák létrehozására. Mint például itt, a Szent Imre kórházban, ahol Noel is született.
Node visszatérve Noelra: fogalmam sincs miért szereti a lándzsás útifű szirupot, én már a szagától is rosszul vagyok. Bár gondolom azért, mert édes. Noel amúgy semmit nem hajlandó elfogadni innivalóként, csakis a hígított gyümölcslevet. (Elkényeztetett kölke!!) de rájöttem, hogy a mézes, sőt a propoliszos teát is megissza, csak kellő türelem kell hozzá.
És egy kiskanál.
Merthogy az is dócci!
Hiába, öregszem.
Noel nagyon lelkes a gyógyszereket illetően, szinte minden egyes köhögés után megjelent egy (
A "klasszikus" gyógyszereket próbáljuk messziről elkerülni, mivel kicsit paranoiás vagyok a gyógyszergyártó cégekkel kapcsolatban. Nyilván ha arról lenne szó, hogy valami komolyabb betegséggel állnánk szemben, akkor egy megbízható orvos szakvéleményére rábíznám magam. Csak manapság azt hiszem túl hamar nyúlnak az emberek a gyógyszeres fiolák után, mert még a csapból is az folyik, hogy ha fáj a torkod szopogass ilyen meg olyan cukorkát, ha felpuffad a hasad ezt és ezt vedd be. Persze tudom, a vényköteles gyógyszereket nem reklámozzák, de mivel ennyire jelen vannak a hétköznapokban ezek a majdnem-gyógyszer reklámok, észrevétlenül is nyomot hagynak bennünk.
Ez pszichológia.
A lázcsillapítókkal kapcsolatban is körülbelül ez a helyzet: nyilván vannak lázgörcsre hajlamosak, és van az az állapot, amikor muszáj lázcsillapítót alkalmazni. Csak jó fejben tartani, hogy a láz tulajdonképpen a szervezet természetes védekezési mechanizmusa, így a gyógyulás szempontjából is fontos lehet. Nyilván a határokat kell okosan felismerni.
És erről eszembe jutott az otthonszülés téma is. Itt sem az elvvel van a probléma: nagyon megértem azokat a nőket, akik jobban szeretnék az otthonukban világra hozni a babájukat. De.. az egészen más, amikor az otthonod előtt ott vár a mentőautó (mint egyes nyugati országokban), és komplikáció esetén megfelelő berendezéssel sietnek a szülő nő vagy a baba segítségére. Mert az egy remek dolog, ha a nő megbízik magában, és igen, a legtöbb esetben tényleg elegendő egy szuper bába, aki jelen van, és segíti a folyamatot. De akkor sem lehet megfeledkezni arról a néhány tragikus esetről, amikor életmentő beavatkozás híján veszítették életüket kisbabák és anyukák.
Kíváncsi vagyok, milyen vélemény születik tavasszal az strasbourgi bíróságon, mert igaz kevés jogot tanultam az egyetemen, de az biztos, hogy mind a magánélethez, mind pedig az élethez való jog alapvető, alkotmányban rögzített emberi jog, ami ebben az esetben egyértelműen sérül. Nagyon remélem, hogy rendeződik ez az egész mizéria. Amíg ez nem törtnénik meg, addig sokkal de sokkal több pénzt és energiát kellene fordítani alternatív szülőszobák létrehozására. Mint például itt, a Szent Imre kórházban, ahol Noel is született.
***
Node visszatérve Noelra: fogalmam sincs miért szereti a lándzsás útifű szirupot, én már a szagától is rosszul vagyok. Bár gondolom azért, mert édes. Noel amúgy semmit nem hajlandó elfogadni innivalóként, csakis a hígított gyümölcslevet. (Elkényeztetett kölke!!) de rájöttem, hogy a mézes, sőt a propoliszos teát is megissza, csak kellő türelem kell hozzá.
És egy kiskanál.
Merthogy az is dócci!
A fent említett okokból Noel (szerencsére) hírből sem ismeri az orvosokat, holott dottorbácsi igen előkelő helyet foglal el a mindennapi társalgásainkban. Szerintem rendőrbácsit akar jelenteni, de azért van némi egyet nem értés a családban "dottorbácsit" illetően. Noel ugyanis mostanában egész lejárató kampányt indított ellenem. Folyton emlegeti, és valahogy mindig dottorbácsinál kötünk ki. Máté hazaérkezve csak annyit kérdez "ma is volt doktorbácsi??" Noel meg csak annyit felel: "hihiii"
De hogy zaklatott lelkiállapotomat (hahaha) megértsétek, vegyünk példaként egy nemrégiben lezajlott beszélgetést. Történt ugyanis, hogy Noel az egyik sétálás alkalmával találkozott egy nagyon cuki, foltos cicával. Nagyon örült neki, utána is sokat emlegette. Amikor Máté megérkezett feltette a szokásos kérdést: "Na és Noel, mit csináltál ma?" Noel mondta, hogy volt "eedőbe sétálni", mire én is bekapcsolódtam a családi beszélgetésbe: "Noel, és kivel találkoztunk, amikor elmentünk sétálni?"
Noel: dotttorbácsi!!!
Máté: ???!! Ahhhha!
én: ???!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése