Eat and pray and ..OMG...!

Hétvégén megnéztem a nővéreimmel az Ízek, imák szerelmeket.  Bevallom, a film elején a kényelmes székbe süppedve előítéletekkel telve szorongattam a popcornomat, arra gondolva, hogy ennek az amúgy nagyon is fontos témának - a nő és a szabadsága - mennyire nem tud jól állni a hollywoodi maszlag. Aztán mire lement a főcím, próbáltam levetkőzni az előítéleteimet (de csak a kardigánomat sikerült)

Adott egy házasság (8 éve köttetett vagymi??) meg a nő, aki fullasztónak találja (a mit is??), aztán úgy dönt, hogy elutazik. Olaszország, India, Bali.

Olaszország, hmm... jó választás. Mindjárt be is ugrott Szerb Antal és az Utas és holdvilág. De gyorsan feledtették velem Julia R. és újdonsült "olasz" barátai. Barátságuk mottója röviden "egyed csak meg a pizzádat, majd veszünk nagyobb nadrágot". De tény, hogy a barátnőnek ennyi is elég volt ahhoz, hogy örök életre szóló barátságot kössön őszinte barátosnéjával. Bár a kérdés nyitott maradt, hogy Paolo, a csaj barátja (jó lehet nem így hívják), mennyire örült a nagyobb nacinak, miután Julia lelépett Indiába.

Az indiai állomáson egy asramba kalauzol minket hősnőnk, és megmutatja, hogy ha zűrzavar van bennünk, akkor ne várjunk spirituális élményekre még egy asramban sem. (vagy lehet én értettem félre? :D Újabb bárgyú mellékszereplő egy texasi képében, aki kisírja magát Julia (vagy Márijjá??!!) vállán. A mellékszereplőkkel valahogy nem sikerült ügyesen bánnia sem az írónak, sem a rendezőnek. Mindjárt a film elején ott van JR. barátnője, a szokásos megfáradt anya szerepében, aki szerint gyereket vállalni olyan, mintha az ember az arcára tetováltatna. Ccccc..hát lehet tényleg olyan...és nem is lenne olyan visszatetsző a hasonlat, ha ezt nem a mélyen búgó, de szerencsétlen nagy rakás szar vagyok- hangnemben adta volna elő.

Egy valami biztos, ez a film nem a nő szabadságvágyáról (mint ahogy azt először hittem) hanem sokkal inkább a boldogságról és annak eléréséről szól, ebben az esetben helytálló üzenettel: a boldogságot csakis önmagadban találhatod meg, bárhová vezessen is az utad.

Leginkább erről szerettem volna írni ebben a bejegyzésben. Vagyis sokkal inkább a boldogság és a nőiség kettőséről. Jó párost alkotnak, érdemes hozzá szegődni minden nőnek, még ha olykor nehéz is. A legtöbb kapcsolatban talán a nő a boldogság letéteményese. Na ezt nem úgy értem, hogy a nő lenne a felelőse.. de ez olyasmi, mint amikor az ember belép egy lakásba, és megcsapja őt annak légköre. Leginkább a nő az aki érzéseivel megtölti ezt a teret. A férfi pedig aki befogadja, és ezáltal megalkotja azt. Szokták mondani, hogy férfiak és nők épp ellentétesen vannak polarizálva. A nő az érzéseivel teremt, míg a férfi megvalósítja azokat. A legtöbb kapcsolatban talán ennek az egyensúlynak a megbomlása (vagy ki nem alakulása) okozza a feszültséget és szétválást. 
A nő fogékonyabb az érzéseit érő impulzusokra, vagyis ők adják a gondolati csíráját annak, amit aztán a férfiak megvalósítanak. Ez az eltérés dinamizál szerintem minden kapcsolatot, és épp ezért fontos a nőknek odafigyelni magukra, és a boldogságukra. Ami persze nem mindig olyan egyszerű, épp a fent említett okokból: a nő érzékenyebb a benyomásokra, ezért nehezebb is egyensúlyba tartani az érzelmeit. Meg ott vannak az élethelyzetek, amikor egyszerűen át kell élni a boldogtalanságot.
Ezt az egészet persze nem úgy értem, hogy nesze te nő, itt van még egy felelősség, ami nyomhatja a válladat. Van amikor valami alapjaiban nem jó, és akkor felesleges erőlködni. Viszont minden kapcsolat olyan mint egy pici mag: benne rejlik a gyönyörű virág képe, csak öntözni kell és ápolni. A boldogságot is folyton gondozni kell. Ehhez szükséges, hogy valamifelé rend uralkodjon bent is. Jó ha őszinték és elfogadók vagyunk önmagunkhoz.

Szóval a fenti olykor kritikus hangvétel ellenére ajánlom a filmet minden kedves olvasómnak. Mert ez egy olyan film, ami valószínű mindenkiben egészen más érzéseket ébreszt, és persze már csak a szép felvételekért is érdemes megnézni.