akkor kedves blogom, neked írok a terveimről...

...mivel senkit nem tudok elérni. És meg kell osztanom valakivel. 

Szóval, lévén társasházban lakunk, zöldövezet ide, zöldövezet oda, kertünk bizony nincs. Kert nélkül márpedig nem élet az élet egy gyereknek. Mondom én, a vídíki kislán. Szóval, ha a kert nem jön Mohamedhez, hát megyünk mi a kerthez. Az ÁLLATKERTHEZ!!! Na nem valami családi programról akarok itt írni, hanem a mindennapokról! 

Elhatároztam, hogy egy éves bérlettel állatkertbe járok Noellal, amikor csak tehetem/kedvünk tartja. Ha már 5x elmentünk, megérte megvenni a bérletet. Valahogy a játszóterek nem vonzanak. Nem vagyok túl nyitott egyéniség, az igaz, de valahogy nem szeretek arról beszélni hányszor kakál a gyerekem, vagy hogy milyen a napi ritmusa. Mert még a saját gyerekem kakája is büdös, de hogy a máséról beszélgessek??!! 

Szóval fővárosi találékony és mizantróp anyuka lévén kitaláltam a tutit, hiszen:

- Noel imádja az állatokat

- én is imádom az állatokat*

- Igaz, egy órányi tömegközlekedésnyire van innen az állatkert (jó nagy köpésnyire), de Máté munka után értünk jönne, így csak az odautat kell kibírni.

- imádjuk az állatokat. 

Jó, ezt már írtam, de kifogytam a tuti érvekből, és két érv kevésnek tűnt.
Úgyhogy igazolványkép beszerzése után, irány az állatkert!

*ciki is volt terhesen állatkertbe járni, most meg már van alibim

Noel a szabadban

Mióta jó idő van, Noelt nagyon nehéz bent tartani. Imád bóklászni a szabadban, minden kupacra felmászik, kavicsokat gyűjt, és főként figyel. Minden újdonságra felkapja a fejét, és várja a "választ", hogy ez éppen milyen madár, bogár, jármű stb.* Múltkor fél órán keresztül bogarakat vizsgált. Közben beszélt hozzájuk nagy lelkesen, és mindezt úgy, hogy nem bántotta őket. Nagyon büszke is voltam rá!

Imád virágokat szagolni, tegnap például az ibolya illatával ismerkedett, a fenti kép szerinti "szaglópozícióban". Ja igen, Noel virágültetéshez is nagyon ért. Hétvégén együtt ültettük be a virágosládákat, és végig nagyon lelkesen hordta a földet, adogatta a palántákat, locsoltuk a friss földet. Együttműködésünket csak a jeles esemény legvégén árnyékolta be némi félreértés, Noel ugyanis a söprés, összetakarítás végeztével "kihelyezte" a palántákat a virágosládából.

*hamar rá is jöttem, hogy bizony frissítenem kellene az állatismeretemet, és hogy növényhatározó nélkül el nem szabad indulni itthonról.

Copy, Jack!

Mit teszek egy olyan nap után, amikor semmi nem úgy történik, ahogy azt elterveztem?

...amikor már a reggel is úgy indul, hogy az egyik kedvenc bögrém sokszorosítani kívánja magát. Na nem helyes apró bögrécskék formájában, hanem apró szilánkok képében...

...amikor a régóta tervezett színházi látogatás is elmarad...és nem érdeklődés hiányában, hanem hülyesé, és igen.. hülyeség következtében. 

...amikor az ember még csak a 3. napon tart, és hol van még a 90.?

...amikor rá kell jönnöm, hogy a türelem nem fán terem, hanem.... csokiban (ami nincs a háztartásban).

...amikor a gyerek csecsemőnek képzeli magát, holott már 16 hónapos.

Na, nincs is kedvem folytatni!

Szóval mit teszek ilyenkor?

Megnézem a 24 legújabb epizódját!

...és rájövök, hogy az én napom tengerparti lazsálás Jack Baueré-hez képest :D ...és mindjárt sokkal boldogabb vagyok!

Kedvencek II.

Kedvenc társasjáték: Blue moon city. Ami mellesleg tényleg jó társas. Noel esetében egyszemélyes játékról beszélhetünk, én már annyira nem élvezem a kis kártyák és sárkánypikkelyek dobozból ki-be rakodását. Noel szerint ezzel nagyon is sokat veszítek.

Kedvenc veszélyes eszköz: na, ebből sok van, nehéz választani. Hezitálok a körömvágó olló és a kések között. Az utóbbiak azonban száműzve lettek otthonunkból (na jó, a konyhában nagyon titkos helyen őrizzük őket), mivel a közös étkezések abból álltak, hogy Noel végignyafogta az egészet a késekért. (SIS, SIS felkiáltással). Szerintem valami szamuráj volt előző életében... Szóval azóta életlen késsel vágunk (tobban mondva szeletelés helyett törünk, tépünk, harapunk) mindent. Vagy titkos akció keretében használjuk a késeket.

Kedvenc házimunka: porszívózás. Most Fefe újra nagy sláger lett, kiderült ugyanis, hogy kiválóan meglovagolható, sőt rá is lehet állni!!! Mi több porzsákja is van, amiből olykor rendkívül érdekes dolgok kerülnek elő.

Kedvenc rosszalkodás: összefirkálni miiiiiindent, a parkettát, a falat, az ülőgarnitúrát, a ruháját. Szerintem az éj leple alatt csinálja, mert amikor én adok neki ceruzákat, akkor csak a papírra rajzol.

Kedvenc kihívás: hogyan álljunk bele egy edénybe, ami épp akkora, mint a lábunk?

Kedvencek I.

Noel kedvencei, a teljesség igénye nélkül.

Kedvenc állat: katicabogár (már egészen kicsi babaként a levél mögött elbújt katicabogárkát kereste a vászonkönyvecskében). Azóta találkozott már több igazival is, és szívesen mondanám, hogy nem volt halálos találkozás a katicákra nézve, de nem tehetem. Pedig próbáltunk rájuk vigyázni.

Kedvenc étel: vajaskenyér, olykor kenyér nélkül. És igen, Noel harapott már bele nagy darab vajba. Nem lett tőle rosszul, habár Mátéval ezt magunkról nem tudjuk elmondani.

Kedvenc játék: könyvek, könyvek és könyvek. Minden reggel azzal indít, hogy kimászik az ágyunkból (naná, hogy ott köt ki minden reggelre), és kis idő múltán megjelenik valamelyik könyvével. Ha nem mutatunk kellő éberségi fokot, olykor harci eszközként is felhasználja őket. És az tud fájni.

Kedvenc szülő: anya és apa

Kedvenc könyv: a böngészők. Most épp a téli, mert azt kapta legutóbb. Hihetetlen, hogy minden egyes apró részlet nagyon le tudja kötni.

Kedvenc mese: Süsü a sárkány (és nem a Süsü és a sárkány, mint egyeseknek). Naponta kb. 5-10 percet nézi, 2 felvonásban: reggel és este. Nagyon ragaszkodik hozzá, mindig mutat a laptopra, és mondja hogy süsü!! süsü! (felviszi a hangsúlyt a szó végén, inkább így hangzik: Szűszü-szűszü :-)) Viszont elég hamar megunja a dolgot, és akkor résen kell lenni, mert LEBONTJA a klaviatúrát. Icipici ujjaival pillanatok alatt kipöcköli a gombokat, és iszonyat macerás visszatenni őket. Most már eljutottunk odáig, hogy csak az entert szedi ki. Ez egyfajta kompromisszum, mindenki engedett: a többi sértetlenül marad (többnyire), az entert viszont hamar vissza lehet tenni. 

Igen... az élet apró örömei :)

Noel, a teknőcorvos

Noel nagyon ügyel az egészségére. Például tegnap is előnyben részesítette a narancsot a sütivel!! szemben.* Ma pedig lázat mér, csak úgy elővigyázatosságból. Pár napja kicsit lebetegedtünk, így került elő a fülhőmérő, Noel nagy örömére. Szerencsére senki nem volt lázas**, de Noel úgy látszik nem hisz a szemének. Újra és újra megméri a lázát. Mindenkinek. Saját magának, 

a teknősbékának és nekem is. (Máté csak azért úszta meg eddig, mert a dolgozás szenvedélyének hódol. Pedig felvetettem (tegnap is), hogy jelentsen beteget. Felelősségről meg sok munkáról beszél, amikor itthon ilyen jó muri van). Szóval ott tartottam, hogy Noel lázat mér. Ha túl hamar csipog a kütyü, rosszallóan felmordul és rázza a fejét.

Pár hónapja megbeszéltük Mátéval (ok, én mondtam, ő meg elnézően mosolygott), hogy a gyereknek bizony orvosnak kell lennie... mert én mindig az akartam lenni, és biztos nagyon jó orvos lesz belőle.*** és láss csodát: máris kezdi a praktizálást.

*el is gondolkodtam azon, hogy valóban az én gyerekem-e!

**vagy mindenki hipochonder

***ezt olvasva egy pszichológus biztos előírna pár havi terápiát, de szerencsére nem gondolom komolyan. Annyira. Például kutatóorvos is lehetne...

Tükröm, tükröm...

mondd meg nékem, hogy vette el Noel a polcodról a vadonatúj szemspirálomat??!! Ha egyszer NEM ér el odáig??!! És hogy lehet, hogy a fürdővizében mintegy 3 másodperc alatt képes volt kimosni az egész festéket belőle... ??!! (ok, előbb megkóstolta... akkor legyen 6 másodperc)...

És miért van az, hogy egy 16 hónapos képes legózást (ok, duplózást) imitálni, miközben valójában a púderemmel keni a HAJÁT??!! Jó, ezt én adtam oda neki, mert eddig csak nézte magát a kis tükörkében, és aranyos grimaszokat vágott. Pedig nem sminekelek túl gyakran, szóval nem arról lehet szó, hogy minden nap ezt látja, és eltanulta. Hacsak nem mástól látta. De ez zavarba ejtő kérdéseket vetne fel, szóval inkább hagyjuk.

Szerintem ezzel a sok festékkel és filctollal felvértezve valami télűző farsangi mulatságot akart csapni. Ha beválik, végülis megéri... jöhetne már a tavasz!

Bori és Noel

Nem valami kialakulóban lévő románcról lesz most szó (habár arról is tudnék mit írni), hanem Noel zenei ízléséről. 

Noel szereti a zenét. Ez a tény önmagában véve nem nagy dolog, sok hasonló korúval megesik az ilyesmi. Hogy az ízlése kiváló, arról már magzati korában meggyőződhettünk; az Operaház fantomja közben ugyanis tényleg azt hittem, hogy kiugrik a hasamból. És most nem túlzok. (csak minimálisan) Jó, lehet közrejátszott cseppet az is, hogy nem egy pantomimról lévén szó, halk monológból viszonylag kevés akadt. Legnagyobb meglepetésünkre! 

Lényeg, ami lényeg: panaszra semmi okunk, Noel ízlése tényleg remek. Mostani kedvence Péterfy Bori, akit mellesleg mi is eléggé komálunk.

Szóval hogy is jutott el Noel a rajongás ilyetén magaslatáig???!! 

* **

Hosszú és rögös volt az út.... mindenféle gyerekdalokkal övezve, amik lassacskán az egész család agyára mentek. De főleg az enyémre. Aztán felfedeztük, hogy Noel szereti a tempósabb zenét, (na nem diszkómjúzikra kell gondolni), így visszaszoktunk porosodó mp3 fájljaink (de szép szó!) fülhallgató nélküli hallgatására. Így jutottunk el odáig, hogy Noel pl. étkezésekkor követeli Péterfy Bori hangját. Mutat a hifi felé, és rázza a fejét, meg ugrál a székében. Ritmusosabb részeknél néha a villával is dobol a fejrázás mellé. Azt hiszem nem kérdéses, hogy ki kapja meg névnapjára Péterfy Bori új CD-jét :D

*Noel Jacko-beállása

Elsők

Ha a csemeténkről van szó, hajlamosak vagyunk elérzékenyülten emlegetni különféle eseményeket, kezdve az első magzati rugdalástól, az első mosolytól az első lépésekig. Persze ez így is van rendjén. Emlékszem, amikor Noel először rugdalni kezdett (igen!még a hasamban :D...) épp mozgólépcsőn álltam, és annyira meglepődtem, hogy majdnem leestem :D Kívülről csak egy esetlen vonaglást láthatott az t. utazóközönség, de az valami leírhatatlan érzés volt akkor...

Szóval ha nem is könnyek közt írom ezeket a sorokat, de azért némileg meghatottan jelentem: túl vagyunk az első nyilvános hisztizésen. Nem volt olyan vészes, vagyis inkább azt mondanám, hogy az ember a saját gyerekével szemben annyira elfogult tud lenni, hogy képes a hisztit is aranyosnak találni. :-))) Az ok, ami miatt kirobbant a zendülés, az egy picike marcipán-bonbon volt. Mintha csak az ilyen kicsi totyogóknak készítették volna oda a boltban. Noel kiszimatolta, hogy abban bizony valami fenséges lapul, így mindenáron ragaszkodott hozzá. Hát gondoltam akkora baj csaknem lesz belőle, vegyük meg a bonbont. Igen ám, de jó polgárok lévén, nem szeretnénk a klasszikus "jajj a gyerek kezében maradt" -módszerrel távozni, ezért próbálom lefejteni Noel pici ujjacskáit a bonbonról, hogy kifizethessük. Na ekkor tört ki a lázadás. Noel nem adta! Én továbbra is próbálkoztam, de hiába. Aztán bekapcsolódott a kasszás néni is a buliba, amikor végül csak sikerült. Az eredmény pedig: hatalmas krokodilkönnyek és néhány decibellel hangosabb sírás (azt hiszem meg is döntötte eddigi rekordját).

Aztán elsétáltunk az autóhoz, Noel pedig büszkén ült hátul első saját szerzeményével.Naaaaaagyon finom lehetett, mert otthon már teljes béke honolt, és móka meg kacagás. Hogy mi lesz legközelebb, amikor már 3 bonbont akar? Hmm.. még magam sem tudom, de valamit csak kitalálunk.

napi betevő

Ok, első ránézésre nem tűnik túl különlegesnek. Némi sajttal szórt tönkölytészta, amiből elő-előbukkan valami beazonosíthatatlan. A barna tészta még ijesztő is lehet...

Igaz, nem csinálunk gyakran tésztaféleséget, de most megkívántunk valami olaszos deliziá-t. Ez pedig olaszos tészta a javából, nemzetközi feltéttel ízesítve: olívás, füstölt tofus, diós variáció finom fűszerekkel, főleg fokhagymával pirítva. A sajt pedig az egész lelke: gran padano-t reszeltünk rá, ami erőteljesebb ízt ad, de mégis lágyítja az összhatást. Nem túl könnyű vacsora, így holnap lehet tornázni, de megérte ;)

Álljatok le mikróbák

Abban biztos mindenki egyetért, hogy mostanában nagyon izgalmas témák foglalkoztatnak :-))). Nos, ma sincs ez másként, mindjárt meglátjátok! 

A hűtőnkről akarok írni, illetve a mi kettőnk kusza, hullámhegyekkel- és völgyekkel tarkított kapcsolatáról. Már második hűtőnket fogyasztjuk az elmúlt 3,5 év alatt, mióta itt lakunk. Az előző darab csúfos végéről nem szeretnék írni, még azok a sebek mindig nem gyógyultak be... na nem az én szívemen, hanem szerencsétlen hűtő oldalán, mert sikerült róla a jeget hogyismondjam a kelleténél kicsit "nagyobb beleéléssel" lekaparni. Aminek következtében szegény pára elhalálozott. Nem hiába tanítjuk Noelt, hogy a kés veszélyes szerszám. Hogy melyikünkkel történt a baleset, az lényegtelen*, egyikünk sem ismerte a hűtő pontos anatómiáját. 

Szóval ezzel a kis előjátékkal el is érkeztünk második hűtőnk történetéhez. Habár anno mindketten ragaszkodtunk ahhoz, hogy ha már egyszer hűtőt veszünk, vegyünk valami jót, rövidesen kiderült, hogy a vevőcsalogató MICROBE STOP gyakorlatilag vajmi kevés önmagában ahhoz, hogy tiszta maradjon a hűtőnk. Legnagyobb és legmélyebb csalódásomra.** Hiába teszek mindent tányérkára, dobozkába, egy idő után valahogy mindig ragacsosak lesznek az üveglapok. Itt kezdődnek a fent említett hullámvölgyek. És hogy hol végződnek? Ott, hogy azt veszem észre magamon, hogy NEM HASZNÁLOM A HŰTŐT. Amíg ketten voltunk, nem is figyeltem fel erre a dologra, (csak mindig úgy alakult, hogy máshol ettem), most azonban itt van Noel, aki nem szereti, ha korog a hasa. És nem túl megértő, a "Noel már csak 40 perc, és megérkezik a rendelés" típusú kijelentésekkel szemben sem. Meglepő módon. Szóval minden undoromat és félelmemet legyőzve, eljutottunk a napokban odáig, hogy egyedül!!! megbirkóztam a hűtőtakarítás dilemmájával. Mit dilemmájával? Legyőzhetetlennek tűnő kihívásával. Szóval most jópár hétig megint béke, tisztaság és rend honol majd benne.

Hogy utána mi lesz? 

Csak remélni merem, hogy az erő velem marad!
Vagy Mátéval...

*de nem én voltam

**tervezem is, hogy panaszt teszek

emancipatív-e vagy-e...

Itt az áll, hogy a világon élők negyede gondolja úgy, hogy a nőknek otthon a helyük. Pfff... Magyarországon a megkérdezettek 34%-a véli úgy, hogy a nők csak ne ártsák bele magukat a férfiak munkás világába. Mert árt a szépségüknek... (ok, ezt én tettem hozzá), Ccccc... azért ez elég sokkoló, mármint, hogy 2010-ben így gondolkodnak az emberek Európa szerte! 

Igaz, élveztem az egyetemen a feminista irodalomkritika órákat, és persze jogokat a nőknek, meg minden, de alapvetően nem vagyok egy élharcos típus. De hogy otthon van a helyünk???!! Elbeszélgetnék ezekkel a válaszadókkal... Ok, neveljük fel tisztességesen a gyerekeinket, ne adjuk őket bölcsődébe 4 hónaposan (mint ahogy azt egyes nyugati országokban szokás), de hogy abból álljon egy nő élete hogy otthon "szolgálja" a férjét vagy költi annak pénzét egy életen át?? Egek, hol élnek ezek az emberek??? Vagy az egész csak a leleményes magyar gondolkodás szülötte? Ha magas a munkanélküliség, akkor arra megoldást jelentene, ha a nők alapból nem akarnának dolgozni... meg se fordulna a fejükben, mert "így szokás". Vagy esetleg a sikertelen nők mondják magukról? Nem tudom, mindenesetre ijesztő.

A nap kérdése

Hogy lehet az, hogy egy icipici kocka csokival is képes egy gyerek az egész arcát összekenni???

A hajam...

tudom, nincs is annál unalmasabb, mint amikor egy nő a hajáról értekezik. Nem is fogok, csak elhatároztam, hogy levágatom a lassan derékig érő hajamat! Nincs kedvem szöszmötölni, és frizura oldalakat nézegetni. Ok, már nézegettem, de halál unalmas..., szóval van egy ötletem, és meglátjuk mi lesz belőle.

Már párszor megnövesztettem ilyen hosszúra a hajam, hogy aztán jól levágathassam... Most jön a tavasz, és kell valami változás, szóval éljen a rövid haj!*Amúgy tényleg jót tesz a változás, pl. mondják, hogy a kapcsolatok 7 évente fordulóponthoz érnek, és valami változás veszi kezdetét. Egyszer kiszámoltam, és ha naptár szerint pontosan félidőben fogant Noel, az épp a 7. évfordulónk napjára esik! És ha így belegondolok, valóban 'kisebb" változások történtek az életünkben, mióta velünk van ;-)) Na, most nincs ilyen fordulópont, csak végét járja az tél (pl. tegnap egyszerre esett a hó és sütött a nap), és jót tenne valami újdonság.

*tök jó, hogy a blogbejegyzéseket utólag is lehet szerkeszteni, így ha megfutamodnék, egyszerűen csak kitörlöm a bejegyzést xD

(t)rend a lelke mindennek

Divatos manapság mindenféle keleti irányzattal bővíteni rozsdásodó* európai gondolkodásunkat, és hát tényleg frissítőként hathat egy-egy gondolat. Vegyük példának a feng shui-t. Igaz, van egy-két könyvem, de hogy őszinte legyek, nem sikerült ezidáig elmélyednem bennük. Valahogy úgy vagyok velük, mint a gyereknevelési szakkönyvekkel. Furcsa "kiolvasni" hogyan neveljük a gyerekünket, így azt is, hogyan rendezzük be a lakásunkat. Persze nagyon sok olyan okos gondolat van, ami segítséget jelenthet, de könyörgöm, csak azért mert pl. elmozdítom az ágyunkat a szerelemsarokból, az még nem jelenti azt, hogy bármiféle rejtett problémát kívánok így "feloldani"...az ilyesmi inkább az európai ember pszichologizáló hadviselése. A vágy, hogy mindig mindennek jelentést tulajdonítsunk. Annak is, aminek nincs jelentősége, és még jelentése sem. Az persze még elvből is elvetendő gondolat, hogy valaminek nincs jelentése. Szóval a feng shui jó dolog, szeretem a kis elefántokat, a virágokat és a rendet is. Ami ugye a lelke mindennek.

Szóval igen, a rendmániámról akartam írni. 

Mert nekem ilyen is van. 

Igazi kihívás egy 15 hónapos 29 napossal együttélve hódolni ennek a... hát nevezzük titkolandó hobbinak. Ugyanis: habár a fent említett 15 hónapos 29 napos leszokott arról, hogy naponta 5-10x kidobálja az alsó 3 könyvespolcon található könyveket (ami barátok közt szólva is napi  legalább 500 db könyv visszapakolását eredményezte), nem átallott átszokni a legószétszórásra, a ruhakidobálásra,és minden egyéb mozdítható bútor illetve tereptárgy mozgatására. Tehát reggelente röpke 10 perc alatt csatatérré alakul a lakás. 

Ugyan én sem vagyok rest, eddig lépést is tartottam vele, de időközben némi előnyre tett szert. Megtanult FUTNI. Nem kocogni, vagy gyorsan lépdelni, hanem rohanni. Annyira gyorsan, hogy kezdem elveszíteni a kezdeti előnyömet. Ha például valami olyasmi kerül a kezébe, amivel nem szabad játszania, sikongatva elrohan vele, és míg szalad magával ránt ezt-azt, így hiába érem utol, már előnyben van!!!

Ami mind semmi, de oda a család, otthon-sarok nyugalma is: Noel a facicát** jobbnak látta megfürdetni a felmosóvízben. Titkon. 

Így került a szegény facica a budapesti csatornahálózat nem túl chi-barát világába.

*ok, kinek milyen, de valami csúnyával lehet csak helyettesíteni

** illik tudni: a facica a feng shui-s elefánt legjobb barátja

Bóbita

A tegnapi napnak is megvan a tanulsága. 

Egyáltalán nem mindegy, hogy az ember miket énekel a gyerekének. Nyilván. Amíg Noel kicsi volt, szabadon szárnyalhatott khrmm a "költői énem", és bármilyen bugyuta dallamra khrmm "költhettem" remekebbnél remekebb dalokat. Most a példáktól inkább eltekintenék.

Noel az utóbbi időben megtanulta kifejezni a csodálkozását (nagyra nyitott szemmel mondja, hogy wooow), csalódottságát pedig univerzális kifejezésként a KAKA szóval írja le. Elég gyakran csalódik, pedig még csak 15 hónapos... mi lesz később, amikor kikerül a családi fészek melegéből??!! Máté szerint ez már egyfajta társadalomkritika is a részéről, nem kell magunkra venni. Nos, próbálom. Tehát az esti rituálénknál tartottunk, Noel szép csendben fekszik az ágyban, én pedig már dörzsölgetem a lelki kezeimet, 1-2 perc és kiságyba tehető lesz. Épp a "nem" klasszikus bóbitát éneklem neki, amikor Noel egyszercsak felül, és csak annyit mond: KAKA! majd kirohan a szobából. 

Én pedig csak fekszem, és pár pillanatig moccanni sem tudok, "de most miért???"

Aztán persze csemetém után eredek, aki egész célirányosan a nappali felé tart, majd kis idő után megjelenik egy könyvvel a kezében. Weöres Sándor Bóbitájával!!!

Méghogy nem kritikus a fiam!

Álmodtam...

...a tengerpartról. 

Gyönyörűen sütött a nap, sehol egy gyerek, koszos pelenka... csak a tenger meg én. Máté, te is ott voltál...Szóval a tenger meg mi.

Basszus, de akkor a gyereket meg csak úgy otthon hagytuk? Milyen szülők vagyunk már? Máté, akkor inkább lehet mégsem voltál ott. Néha azért bizonytalan vagyok az álmaimban. :D (még jó, hogy az ember tényleg azt ír a saját blogjába, amit akar :D). 

Szóval a tenger meg én, szikrázó napsütés, gyönyörű színek... Aztán egyszercsak a Plitvicei tavaknál vagyok... Najó, Máté inkább gyere te is, nélküled unalmas.
De akkor már hozd Noelt is, mert hiányozna, meg rossz érzés lenne...tudod hogy van ez. Szóval sétálunk azoknál a gyönyörű patakoknál, vízeséseknél, és egyszercsak álmomban elkezdek azon gondolkodni, hogy ez csak egy álom, de milyen jó lenne tényleg ott sétálni. És már el is kezdtem szervezni az utazást. Álmomban! Találtam egy tuti szállást a booking.com-on. Álmomban!!! Könyörgöm, miért nem tudok csak úgy sétálni???!!

Rendkirály

Noel meglehetősen hangos jelenség. Születése előtt a szomszédok mindig kérdezték, hogy valóban itt lakunk-e, mert olyan csöndesek vagyunk. Nos, egy ideje nem kérdezik... ha találkozunk, kerülik a szemkontaktust is. Sőt, nem kérdeznek semmit. Esetleg megjegyzik, hogy jujjde nagy. Mármint a gyerek.
Szó mi szó, azért előfordul Noellal is, hogy csendben van. Ez azonban mindig gyanús, ahogy mondani szokás: ilyenkor rendszerint valami rosszban sántikál.
Például az összes!!! kivasalt, gondosan összehajtogatott ruháját kidobálja a szekrényéből, és szépen behordja a szennyestartóba. Ez valami kritika? Nem használok elég öblítőt? Vagy csak simán tisztaságmániás a gyerekem? Vagy csak rosszalkodik? Ááá, azt nem hinném.
Szóval ruhák. Noel imádja a ruhákat ki- és bepakolni. Hogy ez miért jó, fogalmam sincs, szerintem csak "értelmet ad" a rohangálásnak. Mert mindig az a játék, hogy a lakás egyik pontjából a másikba EGYESÉVEL elszállít egy halom ruhát.
Kérdezhetnéd, hogy miért hagyom. Le lehetne zárni az ajtókat, figyelhetnék jobban arra, hogy elérhetetlen helyre tegyem a ruhákat.
A válasz egész egyszerű... néha jól esik...
...a csend... hogy néhány, mondjuk 10-20 percre csend van itthon.
Ennyi idő elég is a regenerálódásra.
Aztán folytatódhat a buli!!!

Virágok

Ha már a kívánságoknál tartunk, azért be kell vallanom, van egy gyengém: a virágok. Ok, növények, nem muszáj, hogy virágozzon. Legtöbbször képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, hogy vegyek egy-egy szép darabot. Kedvenc lelőhelyem az Oázis Kertészet. Igaz, nem túl olcsó, de vannak akciók, és hatalmaaaas a kínálat! Szóval vettem már itt 200 Ft-ért is növényeket!
Tegnap épp erre jártunk (egész véletlenül :)) , és...kaptam egy kis nőnapi ...khrrmmm...előzetes (Máté, ugye olvasol? :D) ajándékot.
Csodaszép, nem?
Azt az ananászt le kellett volna vágnom a képről, csak nem volt kedvem. Na nem is, inkább meg kéne enni, hogy egyszer kivételesen ne addig csodáljuk, amíg megrohad.
Visszatérve a növényekhez: mostani kedvenceim az orchideák, de arról majd írok egy külön bejegyzést, hogy miért is. Most még egy képet akarok feltenni, egy csodaszép virágról, amit Mátétól kaptam már 2 éve, és azóta folyamatosan!!! virágzik. Imádok ránézni. Euphorbia milii-nek hívják, magyarul pompás kutyatejnek vagy krisztustövisnek. Az utóbbi nevet azért kapta, mert a közhiedelem szerint Jézus töviskoronáját a tüskéiből fonták. Mások szerint ez lehetetlen, mert Madagaszkárról származik a növény, szóval a Koponyák hegye közelében sem termett. Vagyis maradjunk inkább a pompás kutyatejnél, amúgy is szebb elnevezés. Szóval, amit én kitapasztaltam ezzel a növénnyel kapcsolatban:

• Ha virágzik, vigyázni kell, hogy ne száradjon ki a talaja, különben sárgulni kezdenek a levelei.
• Túlöntözéstől is óvni kell, épp hogy nedves legyen a földje.
• Szereti a sok napfényt
• Nem bírja a költöztetést. Találj neki egy olyan helyet, ahol sokáig maradhat.
• Ha elvirágzott, sötét helyre kell tenni, majd ha 1-2 hónap után újabb hajtások jelennek meg, akkor már vissza lehet tenni a helyére.

Szerintem nagyon hálás növény, és nem igényel túl sok gondozást!

Anya!

Úgy látszik csak le kellett írnom a "bánatom", és tadam! láss csodát: Noel este fürdés közben kiabálta, hogy Anya! Anya! Hmm, kedves Internet, ha ez így működik, még jól jönne egy nagyobb autó is! De igazából nem is kell nagyobb autó....Esetleg egy fitnesz bérlet?!
Hát, végülis, itthon is tudok tornázni.... ha akarok.
Akarok?
Kéne...
Tulajdonképpen jó tornázni, csak nem árt a gyereket felszerelni egy csengettyűvel vagy hasonlóval. Csak hogy pl. láblendítésnél hatósugaron kívül tartózkodjon. A tapasztalat beszél belőlem. Amúgy Cindy Crowford a kedvencem, basszus így kell írni a nevét? Mind1, nem nézek utána, mert mindig elkalandozok. Szóval Cindy... eléggé bírom, és habár van a dolognak némi retro-fílingje (úgy látszik nem tudok lépést tartani a korral.), de rosszul vagyok a most divatos fitneszguruktól. Nem is tudom már hogy kanyarodtam ide, de egy szó mint száz: Cindy jófej, bírjuk egymást így képernyőn keresztül. Kicsit néha sokat akar, de nem bánom, mert ő is csinálja. Nem csak nézi, ahogy szenvedek.

Otthon, édes otthon

Mindig olyan családra és otthonra vágytam, ahová szeret hazaérni az ember. Mostanában többször is voltam "kimenőn", így volt alkalmam gondolkodni ezen a dolgon. Kimenő alatt egy-két színházat, mozizást,vásárlást vagy épp egy - na nem is, mert kettő - abszolutórium!!! megszerzését kell érteni. De minden egyes alkalommal nagyon jó volt hazaérkezni.

Noel még pici, de már annyira sokféleképpen tudja kifejezni az érzéseit, és annyira jó volt érezni, hogy örül nekem. Persze nagyon jó egy kicsit elszabadulni itthonról, de a lényeg, hogy szeretek hazajönni. Nagyon is. Most pedig megyek kávézni a fiammal. Ő fehéren szereti, mézzel ;-) Ja, és kávé nélkül!