akkor kedves blogom, neked írok a terveimről...

...mivel senkit nem tudok elérni. És meg kell osztanom valakivel. 

Szóval, lévén társasházban lakunk, zöldövezet ide, zöldövezet oda, kertünk bizony nincs. Kert nélkül márpedig nem élet az élet egy gyereknek. Mondom én, a vídíki kislán. Szóval, ha a kert nem jön Mohamedhez, hát megyünk mi a kerthez. Az ÁLLATKERTHEZ!!! Na nem valami családi programról akarok itt írni, hanem a mindennapokról! 

Elhatároztam, hogy egy éves bérlettel állatkertbe járok Noellal, amikor csak tehetem/kedvünk tartja. Ha már 5x elmentünk, megérte megvenni a bérletet. Valahogy a játszóterek nem vonzanak. Nem vagyok túl nyitott egyéniség, az igaz, de valahogy nem szeretek arról beszélni hányszor kakál a gyerekem, vagy hogy milyen a napi ritmusa. Mert még a saját gyerekem kakája is büdös, de hogy a máséról beszélgessek??!! 

Szóval fővárosi találékony és mizantróp anyuka lévén kitaláltam a tutit, hiszen:

- Noel imádja az állatokat

- én is imádom az állatokat*

- Igaz, egy órányi tömegközlekedésnyire van innen az állatkert (jó nagy köpésnyire), de Máté munka után értünk jönne, így csak az odautat kell kibírni.

- imádjuk az állatokat. 

Jó, ezt már írtam, de kifogytam a tuti érvekből, és két érv kevésnek tűnt.
Úgyhogy igazolványkép beszerzése után, irány az állatkert!

*ciki is volt terhesen állatkertbe járni, most meg már van alibim