Az újév története

2012. január 1-jén déli 12 órakor megszületett

Nadin :)

Node, ne szaladjunk annyira előre!

A Szilveszter olyan felemásan telt. Már sehol sem találtam a helyemet. Leginkább egyedül szerettem volna lenni. A petárdákból pedig hihetetlenül elegem volt. 

Egy egész jól átaludt éjszaka után fél8 körül arra ébredtem, hogy fájdogál a hasam. Azért nem volt túl meglepő a 40. héten... mivel korábban is voltak jóslófájásaim, az újévet teljes nyugalomban, pakolászással kezdtem. Mostam, hajtogattam, a fiúk édesdeden aludtak. 

Úgy 8 körül még mindig teljes nyugalomban gondoltam egyet, hogy elkezdem leírni milyen hosszúak és gyakoriak a fájások. Erősebb menstruációs fájások voltak, de mivel nem tartottak tovább 30 másodpercnél, és azért emlékeztem milyen egy igazi fájás, még mindig nem gondoltam volna, hogy ideje lenne készülődni. Hajtogattam. Meg virágot locsoltam. Aztán fél 9 után Máté is felébredt, de nem akartam riasztani, nem is szóltam csak negyed 10 körül, amikor azért már kezdett kényelmetlenné válni a dolog. 

Felhívtam a szülésznőmet - (jajjj, mindig annyira megnyugtató a hangja!). Mondtam neki, hogy remélem nem téves riasztás így Szilveszter éjjel után, de azt mondta találkozzunk egy órán belül a kórházban. Mindent előkészítettem már, a fürdés-öltözködés volt csak hátra. Noel is felébredt időközben a kócos buksijával igazán szeretni való látvány volt. 

Apukámat riasztottuk közben, aki elindult Noelért. De már éreztem, hogy nem kéne sokáig itthon csücsülni, így hát hármasban (félnégyesben) elindultunk a Szent Imre kórházba. Még jó, hogy a szülőszobára nem most mentem először, mert a kórház útvesztőjének valamelyik fordulójában tuti megszültem volna =) 

Jolán, a szülésznő már várt. Mosolyogva. Mindig mosolyog, de nem olyan teli szájjal, hanem olyan szívből jövően. Aztán megvizsgált. Hohohohóóóóó" - vagy valami ilyesmit mondott (ekkor már a magzatvíz is szivárgott. Bő három ujjnyi méhszáj!!!

Én meg csak mosolyogtam, és vártam, hogy Máté csengessen a szülőszoba ajtaján, mert nélküle cseppet sem akartam szülni. Rákötöttek az NST-re, időközben az éppen éjszakai ügyeletből hazaérő orvosom is visszaérkezett. Minden rendben a babával - hangzott a bíztatás. Bár hogy őszinte legyek, éreztem.

Az a fél óra egy örökkévalóság volt, amíg a vajúdóban vártam Mátét. Izgultam, hogy visszaérjen. Jobban mondva tudtam, hogy visszaér, csak nagyon szerettem volna, hogy ott legyen mellettem.

Úgy jó 20 perc után (11 körül) Joli átkísért az alternatív szülőszobába, és elkezdte tele engedni a kádat. Ekkor már nagyon erős fájásaim voltak, és hihetetlenül hálás voltam apukámnak, aki villámgyorsan felért,  meg a sok másnapos embernek, akik nem ültek autóba, és nem okoztak dugót. Noel rendben átadva, Máté szülősszerkóban (ejj, még mindig nagyon jól áll neki) megjelent a színen.

Aztán jött az a rész, amiben az ember nem szeretne "ellenni" órákon át. Vagyis az überbrutál fájós rész, amikor nem hall, nem lát az ember lánya, csak arra gondol, hogy legyen vége. Nem kellett sokáig szuggerálnom ez utóbbit, hihetetlenül gyorsan zajlott minden. Ott, a vízben! Nem gondoltam volna, hogy Nadin vízben születik majd, de így visszagondolva a terhességre, szinte az egészet vízben töltöttem =) Nem csoda!

Szóval az történt, hogy az egyik fájás után éreztem, hogy a következő bizony tolófájás lesz. Rövid (kb. 5 másodperces) egyeztetés után megbeszéltük, hogy vízben szülünk. Akkor már valahogy természetes volt, szerintem nem is lett volna erőm kiszállni.

Úgy 5-6 tolófájással később ott volt a hasamon Nadin...

...akit már annyira vártunk.... és aki testvérkéje lehet az én csodás nagyfiamnak, és akinek azt mondhatom "kislányom". 

Hogy őszinte legyek, abban a pillanatban sikerült elfelejteni az összes fájdalmat, és valami földöntúli boldogság árasztott el, ami azóta is tart. Csodálatos dolog anyának lenni, nem csak elsőre, azt hiszem a 10. gyerek után is ezt érezném. Bár ami minket illet, átadnánk a "stafétát" a következő körösöknek. 

Hogy történt-e szülési sérülés? Hát nem... vagyishogy de. A fejemet és a kezemet a kád szélébe verhettem valamelyik fájásnál, de a helyes zúzódásoktól eltekintve összehasonlíthatatlanul jobban viseltem az egész folyamatot.

A születés után sikerült átkászálódni az ágyra, ahol levették a köldökzsinórvért és a szövetet. Kicsit rövid volt a köldökzsinór, de nemrég telefonáltak, hogy elegendő mennyiségű őssejtet vettek le. 

Nadin nagyon nyugodt baba, eszik és alszik - eddig. És hihetetlenül jól tolerálja a Noel keltette hangzavart. Ami azért is érdekes, mert a kórházban szinte minden zörejre felébredt. Úgy látszik, érzi, hogy hazaért, és itthon a jól megszokott hangok veszik körül. (níííííííííínóóóóóóóó-níííííííííínóóóóóóó, víjűűűűű stb.) =)

Megyek is, megnézem ezt a kis csodát, aztán ha lesz időm még írok egy beszámolót a kórházi létről. 

Boldog Új Évet Nektek is! :)