Noel katasztrófaterve

Noel már egy órája katasztrófatervet léptetett életbe. Már ami az ikeás fagolyó tologatós játékát és annak szereplőit illeti. Ugyanis egyesével viszi át a hoooosszú-hosszú pályán az "embereket", és felváltva kiabálja vékony és mélyebb de hasonlóan élénk dörmögős hangon, hogy "gyerünkgyerünk, siessetek, erre mindenkiiiii, futáás". 

Nem is tudom, hogy ez legyen-e a kedvencem az elfoglaltságai közül, vagy az, amikor kiáll az erkélyre, és óvatosan - olykor hátrasandítva, hogy nem figyelem-e őt - csipked egy-egy kis levelet a növényeimből, amit aztán ledob, és ijesztgeti az arra járó, szerencsére nem túl népes közönséget, hogy "hééé, bácsi vigyáázz! Te micsináálsz??!!" 

Egyre élénkebb a fantáziája, ahhoz nem fér kétség. És tényleg lenyűgöző játékokat talál ki. Ha egy-egy környezetre vagy magára ártalmas játékot eszel ki, és kérdőre vonnám, mindig van megfelelő válasz a tarsolyában. Az előbb például ez a párbeszéd zajlott le közöttünk.

Noel a nappaliból: jagasztok

én (lóhalálában sietve a tett színhelyére): ó Noel, miért ragasztgatod össze apró matricával apa íróasztalát? (itt némi kitérőt kell tennem az íróasztalra vagyis annak fiókjára nézvést. Ami akárhogy is nézem eredeti megszokott helyéről úgy 3-4 méterre vándorolt. 

Vagyis gurult. 

Természetesen magától.

Noel: anyaa! Meg kell jamítani ezt a szekrényt, mert elromlott! Ezért jagasztom! Tudod?

Persze, hogy tudom.