Este van, 10 óra körül.
Mint már korábban is említettem, nem vagyunk a szabályok megszállottjai. Mivel Noel decemberben nem jár oviba, a korai fekvés sem indokolt. Szerinte.
Mert hogy az este a legeslegjobb része a napnak, amikor együtt a család, és mindenféle jót csinálunk. Ebből kiindulva a délutáni alvását is úgy intézi a gyermek, hogy minél később ébred, annál jobb. Hiszen annál kipihentebb lesz az éjszakai bulihoz. Persze ilyenkor a keménykezű szülő közbeavatkozik, és csendre inti a gyermekét.
Mi inkább örülünk a 11 órai buliknak, és élvezzük még néhány hétig (napig), hogy Noel körül forog minden. Mégiscsak éves szabadságát tölti. Vagymi. Aztán fokozatosan úgyis muszáj lesz valami rendféleséget bevezetni, hogy mindenki tudjon pihenni. Ez a néhány hét viszont a buliról szól. Aminek persze vannak szabályai.
Például amikor este 10 körül "esünk" haza valahonnan, akkor a gyermeknek kötelessége, hogy csendben legyen a lépcsőházban. Ez szabály.
Nem is hiszitek milyen emberpróbáló feladat ez egy olyan helyen, ahol remek dolog sikkantani, rikoltozni, és huhogni, lévén visszhangzik. De ebben hajthatatlanok vagyunk, ugyanis félünk agyerekvédelmisektől szomszédoktól. Mégis milyen szülő már az, aki este későn viszi haza a gyerekét. Aki egyértelműen bulizós hangulatban van.
Nem is hiszitek milyen emberpróbáló feladat ez egy olyan helyen, ahol remek dolog sikkantani, rikoltozni, és huhogni, lévén visszhangzik. De ebben hajthatatlanok vagyunk, ugyanis félünk a
Noel viszont együttműködő. Legtöbbször. Suttogva mondja "csak csendben, csak halkan..." miközben kuncog. Egészen az utolsó lépcsőfokokig, amikor kitör belőle a nevetés...
...az a lépcsöházüvegrezgető-fajta.
...az a lépcsöházüvegrezgető-fajta.
Szia Judit!
VálaszTörlésJó volt olvasni a bejegyzéseidet (többet is elolvastam)!
A Facebook-on láttam a linket.
Gratulálok a babá(k)hoz!
Üdvözlöm a családot!
Kovácsné Mariann, volt RC-s
Szia Mariann!
VálaszTörlésNektek is minden jót, és szép ünnepeket! :)