Túl vagyunk a 2. genetikai ultrahangon, ahol mindent rendben találtak! :) A kicsi lány épp akkora, amekkorának lennie kell, a céldátum továbbra is 2012.01.05. Nagy örömömben fel is hívtam az orvosomat (ezt a vizsgálatot ugyanis nem ő csinálta), hogy elújságoljam neki a híreket, és érdeklődjek az AFP felől.
Mire ő: hát, kicsit alacsony.
És itt kitérnék erre a baromi pontatlan, ámde kötelező vizsgálatra. Nyugaton nem is alkalmazzák, lévén pontatlan. Itthon ez nem számít. Kötelező és kész.
Azt lehet tudni az eredményéről, ha túl alacsony Down-kórra, ha magasra nyitott gerincre utalhat. Mivel igen szenzitív ez az anyai vérben megjelenő hormon (alfa-föto protein), ezért a 16. héten kell elvégezni a vizsgálatot. A teherbeesés időpontja mellett még ezernyi dolog befolyásolja a koncentrációját az anyai vérben.
De persze mindjárt megörültünk, hogy megcsináltattuk a korántsem olcsó kombinált tesztet a 12. héten, ahol tizenötödére csökkent az amúgy sem túl nagy valószínűségű betegség jelenléte. Mivel mind az orvosom, mind pedig az istenhegyi úton azt mondták, ne foglalkozzak ezzel a pontatlan eredménnyel (mármint ami az AFP-t illeti), hanem örüljek a remek korábbi és jóóóóval pontosabb eredménynek, el is határoztam, hogy egy pillanatig sem aggódok. (vagyis csak titkon, de el nem mondanám senkinek..)
Csak belegondolok, hogy mi történik, ha pl. nincs 30.000 forintunk a korábbi vizsgálatra. És mi történik azokkal, akiknél szóba sem jön, hogy megengedjenek maguknak ekkora kiadást. Akkor elküldenek amniocentézisre? És az amúgy minden valószínűség szerint makkegészséges kislányomat ezért veszélyeztessem? Ugyanis ennek a vizsgálatnak van egy kockázati mutatója, 1%, hogy elmegy a baba a beavatkozás következtében!
Iszonyat dühítő az egész.
No, de inkább nem dühöngök, és elújságolom: készül a babaszoba!!! Hétvégén festés volt a program, csodaszép színe lett. A segítségért pedig ezer hála és köszönet a lelkes csapatnak! Hihetetlen mennyire ügyesek voltunk :)) A bútorokat már megrendeltük, de még 4 hét, mire megérkeznek. Addig nem mutogatok képeket ;) Még nem mertem baldachint venni a kiságy fölé, de már az is ki van nézve... Már csak 3 nap és félidőben vagyunk, el se hiszem :) Noel reggelente ébredés után beszalad a szobába, majd kikiabál:
"jajjj de szép lett ez a gyerekszoba. Anya hol fog aludni a kistestvér?"
Jajj, annyira várom már ezt a kis csöppséget :)
Jajjjj,ne foglalkoz eggyaltalan azzal a hulye AFP-vel. Jol mondtad,mas orszagokban nem is nezik. Norvegiaban a terhesseg alatt van 3 ultrahang osszesen,semmi terhes vitamin szedes, AFP....
VálaszTörlésEn 2007 ben AFP eredmenyem tokeletes lett,meg is volt egy beteg baba a pocimba,ami az ultehanagon derult ki.
Jaj annyira kivancsi vagyok a babaszobara!!!!!! Meg 4 het? ufff :) Azt tudod,hogy en Jan 4 re vagyok kiirva? Hihi Izgi...szinte egy napra :))))
A derekbelegitot ujpest kozpontban levo Oxigen konditerem mellett is megtudod venni...igaz nem olyan mint a hippsy, de szerintem ez is megteszi...
Mennem kell...kesobb meg jovok :) Pusz