Vannak pillanatok az életemben, amikor egy kicsit megállok az amúgy pörgős napok egyikén, és szétnézek magam körül. Először is játékhalmokat látok, meg egy imádnivalóan édes gyereket és férjet, de aztán kicsit messzebb is szétnézek. Olyan érzés, mint amikor természetfilmes/filmes felgyorsított jelenetekben néhány másodperc alatt mutatnak be napokat, éveket. Szeretem ezeket a bevágásokat. Persze mindig vannak statikus elemeket, és csak ahhoz viszonyítva lehet látni a változásokat (pl. part - vízfolyás)
Ami pedig a saját életemet illeti, persze nem lehet tudni előre, hogy alakulnak a dolgok, de annyi biztos, hogy az én "statikus elemeimre", a családomra mindig számítok.
Nagy kalandvágyó típus vagyok, aki folyton úton akar lenni, mindent megismerne, és akár egy új országba is szívesen elköltözne. Aztán a másik énem (basszus lebuktam milyen skizoid alkat vagyok), szóval ugyanakkor tudom, hogy határtalanul magányos lennék, távol az otthonomtól, a családtól. Ebben a magányosság kérdésben talán az is szerepet játszik, hogy nem kötök könnyen barátságot. Anyukám zárkózottnak nevez, amit utálok, mert igazából nagyon is az ellentéte vagyok, csak határtalanul zavarnak a felületes kapcsolatok. Ha barátság, akkor legyen életre szóló. Persze a "nem barátok" is lehetnek nagyon szórakoztatóak és kedvesek, de az egészen más kategória.
Hogy miért is jutott eszembe mindez? Neem, nem kapott Máté külföldi állásajánlatot. Éppen az ellenkezője: most betonozta be magát kicsiny országunkba. Na nem olyan Kőmíves Kelemen módjára, csak kellemesen. A vonatozós én-em (Máté elnevezése) egy pillanatra összeráncolta szemöldökét, de aztán megnyugodott: attól még lehet sok kaland és izgalmas utazás.
Ami igazán belülről hajt, az hogy megtaláljam azokat a mágikus helyeket, amiket keresek. Nem tudom tapasztaltátok-e már az érzést, de vannak olyan helyek a világon, ahol az embert egészen különös érzések kerítik hatalmába. Jártam már sok szép helyen, de nem találtam még túl ilyennek nevezhető helyet, de ahhoz elegendőt, hogy késztetést érezzek arra, hogy tovább keressek.
Ami igazán belülről hajt, az hogy megtaláljam azokat a mágikus helyeket, amiket keresek. Nem tudom tapasztaltátok-e már az érzést, de vannak olyan helyek a világon, ahol az embert egészen különös érzések kerítik hatalmába. Jártam már sok szép helyen, de nem találtam még túl ilyennek nevezhető helyet, de ahhoz elegendőt, hogy késztetést érezzek arra, hogy tovább keressek.
Az egyik ilyen az erdélyi utazásunkkor volt. Néhány éve Mátéval elvonatoztunk Erdélybe, és bebarangoltunk hegyet-völgyet. Hihetetlen élmény volt. Egyik faluról a másikra rendszerint stoppal közlekedtünk, volt hogy platóskocsi nyitott hátulján szalma közt utaztunk. Szállást a falubeliektől kértünk, akik tényleg nagyon jó szívvel fogadta. És az a mesés áfonya... meg az a rikító kék szemű cigánylányka és a másik kislány, aki fent élt a hegyen, és nem járt iskolába. Meg "disszkóba se" mert rossz legények is vannak ám ott! Olyan volt az egész, mintha valami varázslatos mesebirodalomban vándorolnánk. A kalandokon túl mégis amiért annyiszor eszembe jut ez az utazás, az egész varázslatos érzés. Egyszerűen nem lehet elfelejteni.
Szóval maradunk, úgy 10 évet biztosan. Aztán majd megírom az újabb fejleményeket .;)
Igazából szerettem a gondolatot, hogy olyan szabadnak tekintettem a jövőnket, hogy bárhol kiköthetünk, és bármi lehetséges. És rájöttem, hogy ez önámítás, mert tényleg nem lennék igazán boldog egy idegen helyen.
Úgyhogy nincs mese, kell vennünk egy vonatot.
Szóval maradunk, úgy 10 évet biztosan. Aztán majd megírom az újabb fejleményeket .;)
Igazából szerettem a gondolatot, hogy olyan szabadnak tekintettem a jövőnket, hogy bárhol kiköthetünk, és bármi lehetséges. És rájöttem, hogy ez önámítás, mert tényleg nem lennék igazán boldog egy idegen helyen.
Úgyhogy nincs mese, kell vennünk egy vonatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése