Ez az év tényleg borongós. Jönnek-mennek a viharok, valahogy nem akar úgy igazán kisütni a nap. Pedig már megtehetné. És főleg arréb vonulhatna az a hülye felhő a családom felől.
Anyukám betegségéből épp hogy kicsit fellélegezhettnünk volna, amikor kiderült, hogy a keresztpapám is nagyon beteg. Még nem is sikerült feldolgozni mindezt, amikor jön egy értelmetlen baleset. Elég egy csúszós gumicsizma, és egy rossz mozdulat, és már zuhan is az ember. Négy métert.
Az apukámról van szó, aki most csigolyatöréssel és bokatöréssel fekszik a kórházban. Miközben mi semmit sem tehetünk, csak annyit, hogy tördeljük a kezünket, és csak arra gondolunk, hogy "ugye nem kell műteni, ugye minden rendben lesz?".
Remélem, reméljük.
Olyan törékeny az emberi lét, annyi mindentől függ a boldogságunk.
Nekem például nagyban függ a családomtól, akiket nagyon szeretek. És akikre szükségem van, egytől-egyig. És a kisfiamnak is. Hogy még sok-sok éven át kiabálhassa, hogy PAPA és MAMA!
Úgyhogy nincs mese apukám, hamar meg kell gyógyulnod.
Még dologidő van!
Köszi, hogy gondoltatok ránk, apukám már sokkal jobban van! Már haza is engedték a kórházból. Sőt, már rohangál. OK, csak komótosan, de rohangál. Óriási szerencséje volt...
VálaszTörlés