Ágyjelenetek

...neeem, nem "azokról" lesz szó. Amúgy sem lenne találó az elnevezés, mert  az ágyat egy jó ideje (úgy két éve, 5 hónapja és néhány napja) teljesen kisajátította a csemeténk, így a helyszín megválasztásában némi kreativitást kell gyakorolnunk.  Az meg ugye sosem árt. Mármint a gyakorlás. 

Na de abba is hagyom.

Szóval altatásról lesz szó, két felvonásban. 

1. jelenet:

Noel szereti, ha mesélek neki elalvás előtt. Ehhez nagyon ragaszkodik, és ahhoz is, hogy minden lefekvés előtt legalább egyszer (de inkább 4x, 5x, 10x) elénekeljem neki József Attila Altatóját. A mese már egy ideje spontán alakuló történet, aminek ő határozza meg a témáját. (pl. fűnyírós, versenyautós stb.) Ez azért is jó, mert az izgalmasabb részeket kis kerülővel "tompítani" lehet, hogy a drámai csúcsponthoz érve a gyermek ne kezdjen el kiugrálni az ágyból nagy izgalmában. (Értsd: dögunalmas meséket mesélek, aminek a végén mindig  iszonyatosan álmos lesz a főhős, és aludni megy).

A minap azonban én is nagyon fáradtan roskadtam az ágyba, de Noel természetesen követelte a meseadagját.

- Noel, ma anya fáradt, nincs kedved inkább neked mesélni? - vetettem fel naivan (az ötletem többszörösen is nyerőnek tűnt abban a pillanatban, mivel egyike a legszórakoztatóbb dolgoknak, amikor egy kétéves mesél). Mire Noel:

- Amaaaa!!! Én nem tudok! Még piszi vagyok! Nézd meg milyen piszi a kezem is (és mutatja). 

=)

2. jelenet

Noel alszik, sötét van a szobában, próbálok lábujjhegyen, lélegzetvisszafojtva kisettenkedni a szobából. Hogy aztán átszellemült arccal, játékos mosollyal a szám körül belevethessem magamat az éjszakai életbe. 

Ekkor egy édes-álmos hang megszólal mögülem:

- Ó-óóóóóó! Ama! Nem mész ki!

...és milyen igaza lett!