Nadin királylány

Hiányosságaink

Nadin a pelenkázón fekszik, épp pelust cserélek. Noel és hasonló korú kis unokatestvére, Berci odasereglenek a pelenkázó köré, és mosolyogva nézik a kicsit.

Berci: a Nadin nagyon aranyos baba, csak sajnos nincs neki kukaca.

Noel: igeeen, sajnos még nincs neki.

Kórházi napok

Szülést követően rögtön a kezünkbe adták a babánkat, és kezdetét vette az első két órás ismerkedős rész. Ekkor még nem tudtam megfigyelni mennyire gyönyörű kislányt is kaptunk ajándékba, mert jóformán nem láttam a könnyeimtől. Aztán persze kitisztult. Mármint a kép. A fejem nem =)

Egészen lenyűgöző, ahogy egy néhány perces baba is kutatni tud a táplálék forrása után. És hihetetlenül erősen meg tudja szorítani az ujjunkat, ha a kis kezéhez érünk. Nadin egész ügyesen bele is jött a szopizásba, persze ez még csak amolyan próbálkozós szakasz volt.

Hejj, jó dolog a rutin bizonyos téren. Noelnál az elején nagyon stresszeltem, hogy beinduljon a tejcsi, és minden rendben legyen a szoptatás körül. Aztán úgy is lett, alig akarta abbahagyni :) 

Miután átkászálódtunk az ágyra, és az orvos odalent lecsekkolta, hogy minden rendben van-e, Nadin a hasamon feküdt. Eltelt jónéhány perc, amikor felötlött bennem a kérdés, hogy "ugye lány?" (na nem azért mert elvárás, csak végig Nadinnak szólítottam míg ismerkedtünk) Mire Máté: "ööööö, nem néztem" Aztán előkerült az orvos, és meggyőzött mindannyiunkat, hogy nem neveljük félre a gyermekünket mindjárt élete első perceiben =) 

Aztán szépen minden(ki) elkészült, és a felöltöztetett babánkat jobban is szemügyre vehettük. Közben Máté felhívta a rokonságot. Nadin úgy kucorodott a hasamon, hogy egészen felismerhető volt az a kedvelt póz, ahogyan a hasamban is éreztem őt mozogni. Nagyon érdekes érzés volt. Aztán letelt a két óránk ott a szülőszobán, és bemehettünk a kórházi szobába. 

Szerencsére most is volt szabad egyágyas szoba, most a 8-ast kaptam (Noelnál épp a mellette lévő 7-est). 

Gyorsan telt az idő, habár Noel és Máté nagyon hiányzott. A műtősszerkót megtartva Máté beszökött esténként hozzánk, és hozott magával egy kis "hazai" csókot-bókot. Azt szokták mondani, hogy első napjukat a babák szinte végigalusszák. 

Nos, mi nem. 

Még szerencse, hogy olyan voltam szülés után, mint egy duracellnyuszi, így simán ment, hogy másfél napig nem aludtam egyáltalán. Nadin végig sírta az éjszakát, nappal pedig annyira édesen aludt, hogy csak gyönyörködtem benne, azért nem aludtam. 

Éjszaka fájt a hasa, azért sírt. Hajnaltájt bekopogott a védőnéni (jajj, még most is a hideg ráz), aki olyan öregmamis brutális parfümöt viselt magán, amit talán Darwinnal karöltve fejlesztettek ki  "a gyengék úgyis elhullanak" projekt keretében. Hát elég gyengnének bizonyultam, mert még másnap is éreztem szegény kislány fején azt a szagot, ott, ahol megérintette. De legalább jótanácsokkal látott el: szerinte kéthetes korig kizárt, hogy fájjon egy baba hasa, biztos éhes, adjak neki vizet. Ehh, mivel tudtam, hogy a tejcsire várni kell, és azt is tudtam itt másról van szó, eszemben sem volt megfogadni a tanácsát. Az első nap rengeteget bukott, és érezhetően fájt a hasa, pukizás után megkönnyebbült. Aztán kiderült, hogy még a magzatvíz ürül a szervezetéből, és attól lehet a pocifájás. Szerencsére másfél nap után elmúlt, és azóta sem jelentkezett(kopp-kopp-kopp). 

Mivel nem sárgult be a kicsi, és minden rendben volt vele (habár kicsit sokat veszített a súlyából), 3 nap után haza is mehettünk. A kórházi szobát, és azokat az ízeket és illatokat azt hiszem örökre az emlékezetembe véstem. Olyan jó volt a sok büszke és mosolygós anyuka között tolni a kis kosár kocsit, benne a gyöngyszemmel. 

Meg is született hamar az első beceneve: Hópihe. Annyira illik rá, és ráadásul amikor elindultunk a kórházba a születésnapján, egy rövid ideig nagy pelyhekben hullott a hó.

(nem túl jó a fénykép minősége, de olyan édesek így együtt....)

Mindjárt két hetes lesz! És hogy milyen az élet vele? Édes... 

Tudom, van egy csomó rossz dolog, ami körülvesz, de most megpróbálok rájuk, a kis családomra koncentrálni, aki immáron teljes létszámban is befér a "nagyágyba" :))) Nadin szépen fejlődik, visszanyerte születési sülyát, és eddig nagyon rendes lány volt esténként: rövid szopizásokra kelt fel, amúgy végigaludta az éjszakákat. Ha ébren van, leginkább kézben tartva érzi jól magát: kedvence, amikor a kis kezeit a mellkasunkra támasztva előrehajtja a fejét, és félálomban nézelődik.

Az újév története

2012. január 1-jén déli 12 órakor megszületett

Nadin :)

Node, ne szaladjunk annyira előre!

A Szilveszter olyan felemásan telt. Már sehol sem találtam a helyemet. Leginkább egyedül szerettem volna lenni. A petárdákból pedig hihetetlenül elegem volt. 

Egy egész jól átaludt éjszaka után fél8 körül arra ébredtem, hogy fájdogál a hasam. Azért nem volt túl meglepő a 40. héten... mivel korábban is voltak jóslófájásaim, az újévet teljes nyugalomban, pakolászással kezdtem. Mostam, hajtogattam, a fiúk édesdeden aludtak. 

Úgy 8 körül még mindig teljes nyugalomban gondoltam egyet, hogy elkezdem leírni milyen hosszúak és gyakoriak a fájások. Erősebb menstruációs fájások voltak, de mivel nem tartottak tovább 30 másodpercnél, és azért emlékeztem milyen egy igazi fájás, még mindig nem gondoltam volna, hogy ideje lenne készülődni. Hajtogattam. Meg virágot locsoltam. Aztán fél 9 után Máté is felébredt, de nem akartam riasztani, nem is szóltam csak negyed 10 körül, amikor azért már kezdett kényelmetlenné válni a dolog. 

Felhívtam a szülésznőmet - (jajjj, mindig annyira megnyugtató a hangja!). Mondtam neki, hogy remélem nem téves riasztás így Szilveszter éjjel után, de azt mondta találkozzunk egy órán belül a kórházban. Mindent előkészítettem már, a fürdés-öltözködés volt csak hátra. Noel is felébredt időközben a kócos buksijával igazán szeretni való látvány volt. 

Apukámat riasztottuk közben, aki elindult Noelért. De már éreztem, hogy nem kéne sokáig itthon csücsülni, így hát hármasban (félnégyesben) elindultunk a Szent Imre kórházba. Még jó, hogy a szülőszobára nem most mentem először, mert a kórház útvesztőjének valamelyik fordulójában tuti megszültem volna =) 

Jolán, a szülésznő már várt. Mosolyogva. Mindig mosolyog, de nem olyan teli szájjal, hanem olyan szívből jövően. Aztán megvizsgált. Hohohohóóóóó" - vagy valami ilyesmit mondott (ekkor már a magzatvíz is szivárgott. Bő három ujjnyi méhszáj!!!

Én meg csak mosolyogtam, és vártam, hogy Máté csengessen a szülőszoba ajtaján, mert nélküle cseppet sem akartam szülni. Rákötöttek az NST-re, időközben az éppen éjszakai ügyeletből hazaérő orvosom is visszaérkezett. Minden rendben a babával - hangzott a bíztatás. Bár hogy őszinte legyek, éreztem.

Az a fél óra egy örökkévalóság volt, amíg a vajúdóban vártam Mátét. Izgultam, hogy visszaérjen. Jobban mondva tudtam, hogy visszaér, csak nagyon szerettem volna, hogy ott legyen mellettem.

Úgy jó 20 perc után (11 körül) Joli átkísért az alternatív szülőszobába, és elkezdte tele engedni a kádat. Ekkor már nagyon erős fájásaim voltak, és hihetetlenül hálás voltam apukámnak, aki villámgyorsan felért,  meg a sok másnapos embernek, akik nem ültek autóba, és nem okoztak dugót. Noel rendben átadva, Máté szülősszerkóban (ejj, még mindig nagyon jól áll neki) megjelent a színen.

Aztán jött az a rész, amiben az ember nem szeretne "ellenni" órákon át. Vagyis az überbrutál fájós rész, amikor nem hall, nem lát az ember lánya, csak arra gondol, hogy legyen vége. Nem kellett sokáig szuggerálnom ez utóbbit, hihetetlenül gyorsan zajlott minden. Ott, a vízben! Nem gondoltam volna, hogy Nadin vízben születik majd, de így visszagondolva a terhességre, szinte az egészet vízben töltöttem =) Nem csoda!

Szóval az történt, hogy az egyik fájás után éreztem, hogy a következő bizony tolófájás lesz. Rövid (kb. 5 másodperces) egyeztetés után megbeszéltük, hogy vízben szülünk. Akkor már valahogy természetes volt, szerintem nem is lett volna erőm kiszállni.

Úgy 5-6 tolófájással később ott volt a hasamon Nadin...

...akit már annyira vártunk.... és aki testvérkéje lehet az én csodás nagyfiamnak, és akinek azt mondhatom "kislányom". 

Hogy őszinte legyek, abban a pillanatban sikerült elfelejteni az összes fájdalmat, és valami földöntúli boldogság árasztott el, ami azóta is tart. Csodálatos dolog anyának lenni, nem csak elsőre, azt hiszem a 10. gyerek után is ezt érezném. Bár ami minket illet, átadnánk a "stafétát" a következő körösöknek. 

Hogy történt-e szülési sérülés? Hát nem... vagyishogy de. A fejemet és a kezemet a kád szélébe verhettem valamelyik fájásnál, de a helyes zúzódásoktól eltekintve összehasonlíthatatlanul jobban viseltem az egész folyamatot.

A születés után sikerült átkászálódni az ágyra, ahol levették a köldökzsinórvért és a szövetet. Kicsit rövid volt a köldökzsinór, de nemrég telefonáltak, hogy elegendő mennyiségű őssejtet vettek le. 

Nadin nagyon nyugodt baba, eszik és alszik - eddig. És hihetetlenül jól tolerálja a Noel keltette hangzavart. Ami azért is érdekes, mert a kórházban szinte minden zörejre felébredt. Úgy látszik, érzi, hogy hazaért, és itthon a jól megszokott hangok veszik körül. (níííííííííínóóóóóóóó-níííííííííínóóóóóóó, víjűűűűű stb.) =)

Megyek is, megnézem ezt a kis csodát, aztán ha lesz időm még írok egy beszámolót a kórházi létről. 

Boldog Új Évet Nektek is! :)