...a fűnyírót. Mert hogy olyat is tudok. És közben elgondolkodom. Hogy miért én, és miért egyedül. És hol van Ő?
...a szerelem.
Az a nagy helyzet, hogy rosszul viselem a magányt.
Persze dramatizálok.
Nem voltam egészen magányos mégsem, hiszen Noel mindig itt van.
És most anyukám is... meg apukám... meg a nővéreim...és a férjeik, meg a gyerekeik. És a szomszéd néni. Habár ő otthon maradhatott volna igazán.
Csak Ő nincs itt.
18 évesen megbeszéltük, hogy nem leszünk többet külön. Akkor az az egy év külföldön tanulósdi épp elég volt. És azt is megbeszéltük, hogy ok, feleségül megyek hozzá. De nem a bankkártyájához. Mert hogy Ő is kell. Ezért úgy kell karriert építenie, hogy mi legyünk az első helyen. Nem levelezőlapon akarok vele érintkezni.
Azt hiszem eddig jelesre vizsgázott.
De valahogy mindig újabb és újabb feladatok gyűrűztek be az életünkbe. Olyanok, amikre nem lehetett nemet mondani. Amiket meg kell csinálni.
Aztán itt van ez: amire most sikítva azt mondanám legszívesebben, hogy naneeeeee!!! Hogy miért kellene még egy diploma, a már meglévő kettő mellé??!!
És most arra gondoltam, hogy ez itt most nem más, mint az én vizsgám: az a fajta ember vagyok, aki a látszat ellenére nagyon önző. Aki magának akarná Őt egészen. Természete szerint.
De tudom, hogy ez neki fontos, mert szereti, és mert sikeres benne.
És jól is áll neki. Emlékszem, amikor Noel 2 hónapos volt, és Ő úgy tanult a vizsgákra, hogy közben a karján aludt a kicsink. Olyan pici volt még, hogy az alkarján-hason-fekve-alvós pozíció volt az egyik kedvence.
Aztán a vizsga másik részében pedig arról van szó, hogy mit is kezdek a rámruházott, és egyre inkább főszerep felé tendáló szereposztásommal. Ami a háttérből-mosolyogva-támogatós feleség.
Szeretek mosolyogni, nem az. És támogatólag viselkedni is.
Csak épp nem főszerep-osztásban.
De aztán arra gondoltam, hogy megint dramatizálok. Van állásom, a gyereknevelést nem passzoltam át semmilyen magánszemélyre, vagy intézményre, és a háztartás is működik. (OK, ez utóbbi némi segítséggel). Egyáltalán nem akarok abba a szánalmas hibába esni, hogy visszafogom Őt magam miatt, és nem engedem, hogy olyanná tegye az életét amilyenné szeretné.
Úgyhogy arra jutottam, hogy inkább teszek némi kiegészítést a szereposztásomra nézvést:
én leszek az önző nő, aki támogat. Csak hogy helyre kerüljenek a dolgok.
Azt hiszem ennyi. Na jó, van még valami:
Igazából azért született ez a bejegyzés, mert hétfőre lefoglaltam egy tengerparti utazást. Nyugi, a szabadságodat kivettem. Nem volt nehéz. Csak meg kellett ígérnem ezt-azt, itt-ott.
Igazából nem is. Mert milyen jófej vagyok már, hogy adok egy hetet a sürgős dolgaidnak???!!!
