Gonoszka

Noel egy ideje elkezdett a negatív mesehősöknek drukkolni.

Na jó, lehet, hogy ez a kijelentés így ebben a formában nem egészen helytálló, de tény, hogy mindig nagy harci kedv lesz úrrá rajta, ha egy-egy izgalmasabb jelenethez érkezünk, amikor összecsap végre a  jó és a rossz. Ilyenkor édes kis hangján morogni kezd, közli, hogy az illető (például egy fogait kattogtató cápa, aki elől menekül a kicsi hal) nagyon vicces, és ő is kattogtatni kezdi a fogait. De ha nem vigyázok, még meg is harap a játék hevében. 

Mert kit is érdekel Hamupipőke, amikor ott van a macska is, aki folyton Brúnót piszkálja. És milyen unalmas már a fel-le úszkáló sellőlány egy nagyfogú cápához képest??!!

Noelnak ennek megfelelően igen élénk a fantáziája, a szereposztást elnézve - jobb híján - visszatérő vendégszereplőként engem is bevett a játékba. 

Így lettem hát Gonoszka. 

Eleinte az anyai hormonok ködében úszkálva még örültem is, hogy megtisztelt ezzel a kedves szereppel, meg hogy milyen édesen becézi.... Aztán kicsit unni kezdtem a játékot, majd eljött az a pillanat, hogy megkértem, talán mégse hívjon így. 

Mert sérti a gondosan felépített jókislány-imidzsemet. 

(Ha jól emlékszem neki talán más érveket hoztam fel =)

Egy morgással válaszolt, a szokásos rosszcsont arckifejezésével fűszerezve, ami ilyen:

Ekkor közöltem vele, hogy ez a játék nekem nem tetszik, mert én nem vagyok igazából gonosz (csak igen ritkán és akkor sem ismerném be soha), és hogy a hókuszpók meg a Sziamiaú, nna azok a gonoszak. 

Azt hiszem elgondolkodott rajta. 

Azóta Kókuszpók vagyok, ha kedveskedni akar, akkor pedig Macska.