Plüssfürdő

kisKarácsony

Nagyon szeretem Noel nevét, emlékszem, amikor keresgéltük a fiúneveket ennél az egynél Mátéval mindketten felujjongtunk.   Mert szerettünk volna különleges, de nem túl különleges nevet adni neki. Ez a név pedig lágy csengésével, egyszerűségével és jelentésével tényleg szerelem volt első látásra.

Így Karácsony közeledtével  már vártam, hogy végre Noel is kimondja a saját nevét. De valami kölcsönös megegyezés alapján, amit Berci barátjával kötöttek, Noelt "babának", Bercit meg Bercinek hívják egész régóta.

Ha megkérdeztem tőle, hogy hogy hívják, mindig huncutul mosolyogva azt mondta baba.

Már rég nem faggattam erről, de ma este lefekvés előtt míg én teregettem, Noel meg ugrált a ruháskosárban, újra feltettem a kérdést:

"és téged hogy hívnak?"

Némi hezitálás után rávágta: "ööööööö... Uzsi babának. és Nojelnak"

<3 <3 <3

Pótcselekvésekről

...merthogy ezen kaptam magam. Fogalmam sincs mikor vette kezdetét, és mikor tett szert ekkora "hatalomra", de egyik nap rádöbbentem, hogy az internet amolyan szenvedélyemmé vált. Mert olyan egyszerű leülni a "gépelé", amikor mondjuk nincs időm elolvasni egy fejezetet a könyvemből, sem valami igazán tartalmasat csinálni. Csak öt percre leülni a gépelé.

Aztán elkezdtem kicsit figyelni magam, és megrettentem: baromi sok mindent olvasok nap mint nap, ami valójában nem is érdekel. Mintha automatizálódott volna a kezem, és gondolkodás nélkül kattintgatna...

Persze nincs azzal semmi baj, ha az ember szimpla szórakozásból tesz valamit. Mert az tök jó. Én inkább az üresjáratokról beszélek...aminek semmi értelme sincs. Amikor azért tesz valamit az ember, mert megszokta.

A következő gondolatom pedig rögtön az volt, hogy ezt utálom, és nem akarom.

Alapvetően nem szeretem a berögződéseket, és az addikció minden formájától irtózom. (elég jó okom van rá).
A kávéval is így vagyok: mivel alacsony a vérnyomásom, így az szinte lételemem. Egészen ciklikusak a kávéfogyasztási szokásaim: sokáig egyet iszom naponta, aztán észrevétlenül átváltok 2-3-ra, és van hogy 5-6-ig meg sem állok. Ami ijesztő, és igen, akkor mindig tartok egy kis szünetet.(két bögre között =)

Érdekes, magam mindig a naagyon rugalmas szülő kategóriájába soroltam. Aki úgy éli meg a gyermekvállalást, mint valami, ami nem megköti őt, hanem felszabadítja. Ezt most is így gondolom. De a nagy gondolkodásban arra jutottam, hogy nem élek eléggé a lehetőségeimmel. Hogy hogyan jutottam el ide a fenti gondolatmenetből? 

Azt hiszem már korábban említettem az életenergiákról és a különböző cselekvésekhez kapcsolódó véleményemet. Vagyis szerintem vannak olyan cselekvések, amik felszabadítják az energiákat, és vannak amik megkötik. Ha túl sok üresjárattal tűzdelem tele a napomat az sokkal fárasztóbb lehet, mintha egész nap hegyet másznék vagy lakást rendeznék

Szóval így az év vége felé gondoltam itt az ideje a változásnak. Neeem, nem dobom ki a laptopot =) még csak nem is teszem el...csak kicsit megfordítom az értelmes és értelmetlen kattintgatások arányát. És a szabadidőmben, amit nem a gép előtt töltök (jamerhogy olyan is van =), újra szeretnék úszni járni. Na nem olyan intenzitással, mint régen, de mondjuk minden héten legalább egyszer. És angolul is akarok tanulni. Meg olaszul. És spanyolul. 

Nnna de most megyek, futok egy kört így az ötödik kávé után ;))

Noel segít

...mint mindig.

Ezúttal a nagytakarításban, amiről ugye azt mondtam, hogy sose csinálom, mert hogy hülyeség. Mert akkor kell takarítani, amikor valami rendetlen vagy koszos. Vagy valami ilyesmit mondtam/gondoltam. És akkor jól egyetértettem magammal.

Aztán valahogy elkezdődött, és magával ragadott az érzés, hogy mindent a legapróbb részletekig kitörlök, kimosok, rendbe teszek.  Ja és, nem, ez nem fészekrakó láz, még mielőtt meggyanúsítanátok :))) csupán szimpla perverzió. Mert az annyira jó, ha jó hangulata van egy lakásnak...

Noel természetesen lelkes támogatója a nagytakarításnak. Mert felfordulás van. És a felfordulás az jó. 

Naphosszat ismételgeti, hogy "baba segít anyának", és valóban: segít behordani növényeket a fürdőkádba, együtt mossuk le őket, és Noel mind az 59 alkalommal megállapítja, hogy "nöény szereti vizet". 

 

 

Míg épp egy nagyobb darabbal bírkóztam, Noel izgatottan kiabált a fürdőből, hogy "ama, ez miii? ama, ez miiii?" Merthogy egy poloskát talált. (blááhh, utálatos jószágok). Aztán undoromat legyőzve kitelepítettem a fent említett bűzbogarat az erkélyre (jó,  enyhén szépítem a helyzetet, mert az igazság az, hogy "kicsit " ledobtam a másodikról. 

De azért van szárnya, hogy repüljön, nem én tehetek arról, hogy nem használta). 

Noel mindenesetre nyugtázta a helyzetet: "eltűnt szegéény". 

=)

Amikor végeztünk a virágápoló hadművelettel, kezét elégedetten összecsapva Noel megállapította: "KÉÉÉSZ".

Hogy mikor jött el az újraértelmezés pillanata, magam sem tudom. Csak azt, hogy épp fürdéshez készülődtem, és a fürdőszobába lépve egészen meglepődtem a fürdőkádban burjánzó dzsungelhangulattól. (Mikor, hol és hogy vitte vissza? És én miért nem vettem észre?)

Azt hiszem csak meg akart győződni arról, hogy elég alaposak voltunk-e.

Dottorbácsikról és kanalas gyógyszerekről

Nem vagyunk igazán otthon ülős fajták. Tulajdonképpen egy napnál tovább egyszerűen nem bírom ki itthon. Nagyon szeretek itt lakni, nem ezzel van a probléma: egész egyszerűen lelki szükségletem, hogy naponta legalább egyszer kívülről is becsukjam a bejárati ajtót, és lehetőleg nem csak a szemét levitelének erejéig.
Mert menni jó. 

Most azonban napok óta bentragadtunk. Először is a hóakadály miatt, aztán mielőtt még élvezni kezdhettük volna a vele járó mókát, Noel megbetegedett. Igazából "csak" köhögött meg olyan kis betegmadárkás lett. Most már túl van a nehezén, erre engem is megrohamozott ez a betegség. És jelentem soookkal rosszabbul viselem.
Hiába, öregszem.
Noel nagyon lelkes a gyógyszereket illetően, szinte minden egyes köhögés után megjelent egy (valahol a lakásban korábban általa elrejtett) kiskanállal, és kéri a gyóccert. Vagy inkább dócci-t. Már egész komoly gyűjteményünk van mindenféle homeopátiás szerből, növényi szirupból és vitaminból. De igazából kettőt használtunk: Prospan szirup és Lándzsás útifű szirup. Szerintem az első hatásosabb.. nem tudom, hogy placeboeffekt miatt vagy sem, de Noel azonnal abbahagyta a köhögést miután elégedetten csettintett a nyelvével, és közölte, hogy "maci is szereti a mézet". Ja mert hogy ez a borostyánlevél-kivonatos szirup méz színű, ami igencsak imponált a gyermeknek :))
A "klasszikus" gyógyszereket próbáljuk messziről elkerülni, mivel kicsit paranoiás vagyok a gyógyszergyártó cégekkel kapcsolatban. Nyilván ha arról lenne szó, hogy valami komolyabb betegséggel állnánk szemben, akkor egy megbízható orvos szakvéleményére rábíznám magam. Csak manapság azt hiszem túl hamar nyúlnak az emberek a gyógyszeres fiolák után, mert még a csapból is az folyik, hogy ha fáj a torkod szopogass ilyen meg olyan cukorkát, ha felpuffad a hasad ezt és ezt vedd be.  Persze tudom, a vényköteles gyógyszereket nem reklámozzák, de mivel ennyire jelen vannak a hétköznapokban ezek a majdnem-gyógyszer reklámok, észrevétlenül is nyomot hagynak bennünk.
Ez pszichológia.
A lázcsillapítókkal kapcsolatban is körülbelül ez a helyzet: nyilván vannak lázgörcsre hajlamosak, és van az az állapot, amikor muszáj lázcsillapítót alkalmazni. Csak jó fejben tartani, hogy a láz tulajdonképpen a szervezet természetes védekezési mechanizmusa, így a gyógyulás szempontjából is fontos lehet. Nyilván a határokat kell okosan felismerni.
És erről eszembe jutott az otthonszülés téma is. Itt sem az elvvel van a probléma: nagyon megértem azokat a nőket, akik jobban szeretnék az otthonukban világra hozni a babájukat. De.. az egészen más, amikor az otthonod előtt ott vár a mentőautó (mint egyes nyugati országokban), és komplikáció esetén megfelelő berendezéssel sietnek a szülő nő vagy a baba segítségére. Mert az egy remek dolog, ha a nő megbízik magában, és igen, a legtöbb esetben tényleg elegendő egy szuper bába, aki jelen van, és segíti a folyamatot. De akkor sem lehet megfeledkezni arról a néhány tragikus esetről, amikor életmentő beavatkozás híján veszítették életüket kisbabák és anyukák.
Kíváncsi vagyok, milyen vélemény születik tavasszal az strasbourgi bíróságon, mert igaz kevés jogot tanultam az egyetemen, de az biztos, hogy mind a magánélethez, mind pedig az élethez való jog alapvető, alkotmányban rögzített emberi jog, ami ebben az esetben egyértelműen sérül. Nagyon remélem, hogy  rendeződik ez az egész mizéria. Amíg ez nem törtnénik meg, addig  sokkal de sokkal több pénzt és energiát kellene fordítani alternatív szülőszobák létrehozására. Mint például itt, a Szent Imre kórházban, ahol Noel is született.

***

Node visszatérve Noelra: fogalmam sincs miért szereti a lándzsás útifű szirupot, én már a szagától is rosszul vagyok. Bár gondolom azért, mert édes. Noel amúgy semmit nem hajlandó elfogadni innivalóként, csakis a hígított gyümölcslevet. (Elkényeztetett kölke!!) de rájöttem, hogy a mézes, sőt a propoliszos teát is megissza, csak kellő türelem kell hozzá.
És egy kiskanál.
Merthogy az is dócci!

A fent említett okokból Noel (szerencsére) hírből sem ismeri az orvosokat, holott dottorbácsi igen előkelő helyet foglal el a mindennapi társalgásainkban. Szerintem rendőrbácsit akar jelenteni, de azért van némi egyet nem értés a családban "dottorbácsit" illetően. Noel ugyanis  mostanában egész lejárató kampányt indított ellenem. Folyton emlegeti, és valahogy mindig dottorbácsinál kötünk ki. Máté hazaérkezve csak annyit kérdez "ma is volt doktorbácsi??" Noel meg csak annyit felel: "hihiii"

De hogy zaklatott lelkiállapotomat (hahaha) megértsétek, vegyünk példaként egy nemrégiben lezajlott beszélgetést. Történt ugyanis, hogy Noel az egyik sétálás alkalmával találkozott egy nagyon cuki, foltos cicával. Nagyon örült neki, utána is sokat emlegette. Amikor Máté megérkezett feltette a szokásos kérdést: "Na és Noel, mit csináltál ma?" Noel mondta, hogy volt "eedőbe sétálni", mire én is bekapcsolódtam a családi beszélgetésbe: "Noel, és kivel találkoztunk, amikor elmentünk sétálni?"

Noel: dotttorbácsi!!!

Máté: ???!! Ahhhha!

én: ???!!!

hűűű...hóóóóóóó

Nem is tudom ezt minek nevezzem. 

Egészen tegnapig úgy volt, hogy hétvégén irány Ausztria. Aztán este rájöttünk, hogy inkább várunk még 3 hetet, és itthon találunk ki mindenféle jó programot a hétvégére. Főleg mert elvitték a kiszemelt szállást és mert előző éjszaka keveset aludtunk, így nem volt igazán kedvünk 3-kor kelni.

...aztán este esni kezdett a hó...

Csodaszép volt... hajnal 3-kor már egészen vastag hótakaró borított mindent. 

Mi meg csak örültünk.

Hogy miért? 

Hát mert ha akartunk se tudtunk volna elindulni. 

Hófogságban vagyunk :D 

Húúúsz centiméter hó borít mindent!!! Mivel dombtetőn lakunk, autóval nem tudtunk volna elindulni. 

Gyalog (vagy szánkóval) mégiscsak messze lett volna...

 

Ez annyira de annyira vicces-ironikus-szeretnivaló helyzet :-))))

Spassfaktor garantiert

Előre bocsátom, ennek a bejegyzésnek valószínű nem lesz túl sok értelme, mert egy késő van, kettő káosz minden szinten (persze jó értelemben véve :] 

Az egész úgy kezdődött, hogy mostanában ááállandóan síelek álmomban. Furcsa és izgalmas játékot űz velem az agyam, mert konkrétan érzem ahogy siklik a lábam alatt a léc, hallom ahogy ropog a hó és ahogy fúj a szél. Pedig az ablak sincs nyitva (vagy lehet holdkóros vagyok, és tényleg síelek álmomban?? ):-] 

Szóval megtette a hatását az álom, ezerrel nézni kezdtem a síterepeket, hójelentéseket és az időjárás előrejelzést. Aztán Máténak mondtam, hogy a hét elején szabadságon lesz, ugye tudja. Mire ő azt mondta, sejtette. 

(Talán a mindenre elszánt nézésemből? Vagy abból, hogy napok óta másról sem tudok beszélni?)

A napok számában még van némi egyet nem értés, de szerencsére hozzáférésem van a holiday request-jeihez, így ez sem jelent gondot :-))))  Ööö, izé, ezt most nem tudom lefordítani, mert nagyon késő van,  de lényeg, hogy a szabadság kérdés is megoldható. 8)

Szóval lázasan készülődni kezdtem, aztán szembe jött velem Noel. És akkor rájöttem, hogy uppsz, valamire nem gondoltam.

...a cuki kétévesre. 

(biztos az alatt a fél óra alatt merülhettem ennyire a hójelentések világába,  amíg Noel színig telepakolta a kiságyát mindenféle helyes ruhadarabbal. Megzavarhatott a csend). 

Szóval nem, két évesen még az én csodaügyes gyerekem sem tanulhat meg síelni. Legalábbis ezt mondják az okosok. Szerintem meg ha a tigrisbukfenc megy neki, akkor a síelés miért ne menne?... XD

Na jó, igazából tényleg kicsi még hozzá. A síoktató nem biztos, hogy értené mi az a vakkm.

De ha egyszer anya a hegyekbe vágyik... 

Aztán jött a mentőötlet: SZÁNKÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓZÁÁÁÁÁÁÁÁS! Nem tudom hogy vagytok vele, de gyerekkorom legkedvesebb élményei közé tartoznak a szánkózós napok, délutánok. Imádtam...és nagyon rossz érzés, hogy a mai gyerekek nem használják azt a klafa szánkópályát, amit mi régen. 

Jó, játszóteret építettek oda. 

De igazán lehetnének kreatívabbak...

A lényegre visszatérve: tudtátok, hogy van 14 km-es szánkópálya????!! Nekem fogalmam sem volt. De előre imádom, még ha várni is kell rá. Ugyanis itt jön a bökkenő: sajnos még nincs (elég) hó. Legalábbis a legtöbb szánkópályán. Úgyhogy két variáció van: a: utazunk 820 km-t a legközelebbi nyitva lévő (nagyobb) szánkópályához, b: várunk míg leesik a hó. Az első esetben mindenki hülyének nézne minket, a másodikban meg én magamat, hogy itthon maradunk. Jó, igazából el lehet kenni a szánkózós témát egy "hát Tirolba vágytunk" mondattal. Hogy miért ilyen sürgős? Egy azért, mert igazán gyerekesen tudok viselkedni (persze a jó értelemben véve :-))), kettő: sokáig nem lesz szabad hétvégénk.

De azért mégiscsak messze van... egy kicsit. 

***

Kellett nekem ilyeneket álmodni.

CukorBorsó

karácsonyi ötletek

 Vigyázat!!! Spoiler!!!

Mivel valamilyen különös oknál fogva egészen karácsonyi hangulat lett úrrá rajtam a mai napon, elkezdtem ajándékötleteken agyalni. És akkor megláttam ezt. És tudtam: az idei karácsony is meg van mentve! 

Kedves rokonok és barátok! (és talán érthető okokból most leginkább a hölgyekhez szólok) Mivel uncsi mindig sálat, bögrét, CD-t  venni, ezért úgy gondoltam idén megleplek titeket egy-egy sarok kondommal. 

:D:D:D

Így legalább a lányos bulikon is lesz helye a kérdésnek: "figyu, van nálad kondom?" 

muhahahhhhaaaaa

P.S.: Válasszatok bátran. De stipistopp zsiráfos!!!

Félreértések

Noel, csekély számú betöltött éve ellenére nagyon dörzsölt fickó. Igazából nem mondanám, hogy akaratos, legalábbis a korabeli gyerekekhez képest kifejezetten együttműködő. Valószínűleg az igazi dackorszak még kicsit odébb van. 

Viszont. 

Vannak dolgok, amiket egész egyszerűen nem vesz be a rendszere.  Például tudja, hogy a bimbóból lesz a virág, de mégis, a letördelt kis "golyócskákkal" titkon naagyon szeret játszani. Nemrég felfedeztem egy titkos gyűjtőhelyet, ahová leginkább a vitorlavirág bibéit gyűjtögette, de akadt egy-két első látásra orchideának tűnő bimbócska is. (nem mertem sokáig nézni, nehogy sírjak). 

Aztán ott van a csillapíthatatlan növényrendezési és ápolási vágya, aminek naponta többször is hódol. Új helyet keres bizonyos növényeknek, kicserélgeti a kaspójukat, megöntözgeti őket a cumisüveg tartalmával. , vagy egyéb - a közelben fellelhető - folyadékokkal. Ha rajtakapom hobbija gyakorlásán, csak rám mosolyog és jó nagyot beleszippant a kezében lévő növénybe., mintha csak szagolgatná.Természetesen az sem ejti zavarba, ha egy kicsit sem virágzó pl. fikusz van a kezében. 

De a félreértések sorát gyarapítja Percy, vagyis Porszi is. Aki egy helyes kis zöld színű gőzmozdony. Noelnak azonban szent meggyőződése, hogy Porszi sárga. Ebbéli hitétől nem igazán tudom eltéríteni, persze nem is biztos, hogy akarom. Lehet olyasmi van a fejében, hogy Porszi a sárga gőzmozdony, aki amúgy zöld. :-))

Egészen érdekes dolgok lehetnek a kis fejében, vicces lenne néha belelátni a gondolataiba.

Mostanában nagyon szereti a különböző járműveket, de azok közül is a vonatok és a traktorok vannak az élmezőnyben. Mivel unalmas mindig a traktor kerekeiről és lámpáiról beszélni, ezért gondoltam elmesélem neki hogyan is lesz kenyér a vetőmagból. Imádta. Vagyis imádja a sztorit :::D

Azonban a saját verziójában kicsit "újraírta" a történetet. 

A magból kikelő búza helyére ugyanis egy BUSZT helyettesített be: vagyis Noel szerint a következőképpen néz ki a történet: elvetik a pici magokat a traktorok, aztán esik az eső, süt a napocska, majd kinő a... BUSZ a földből...

Mivel konkrétan DÚSZ-t mond, ezért az elején nem is figyeltem fel erre az aprócska félreértésre. (teljesen normális ebben a korban, hogy olykor elhagy hangokat a szavak végéről, vagy épp felcseréli azokat). Csak akkor kezdtem gyanút fogni, amikor ő maga mesélte el a történetet, és egyik kezében a játék traktor volt, a másikban pedig egy SÁRGA BUSZ.

...és hiába rajzolok vagy mutogatok neki búzát. Ragaszkodik a buszos verzióhoz.

Fökke balesete...

Fökkére és családjára rájár a rúd mifelénk. Nem elég, hogy rendszerint Noel fürdővizében éri őket a vég, még itt van ez is:

Azt a kérdést meg már fel sem merem tenni, hogy "na de mit keres a fogkrém a folyosó közepén???"

A jelentésbővülés nyelvtani kategóriájáról...

Mostanában néhány fogalom új értelmet nyert a mindennapjaimban. Így többek között a szabad idő fogalma is. Kisgyermekes anyaként már eddig is különböző jelentésekkel bővült ez a szó, de most újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Klasszikus értelemben vett szabadidőről ugyanis egy ideje nem beszélhetünk. Ez nem panasz, csupán ténymegállapítás. Vagyis nincs olyan, hogy nincs dolgom, de olyan se nagyon akad, hogy  csak egyfajta dologra kellene koncentrálnom. Vagyis pl. most ebben a pillanatban értékes perceket vonok meg a családtól, rengeteg mindent kellene még elküldenem, átgondolnom, megfogalmaznom a munkám kapcsán, egy adag kimosott cucc ott van a mosógépben, nameg Ulickaja is várat magára, a gyurmagombolyagok és egyéb csinos halmokba rendeződött játékkupacok összetakarításáról nem is beszélve. Noel szerencsére már alszik, így tőle nem vonok meg időt.

Az a helyzet, hogy a napi 4 órás-szuper-otthonról végezhető munkám egyszercsak napi 8-12 órába fordult egy projekt erejéig. Bevallom az első napokon jól meg is sajnáltam magam. Aztán alkalmazkodtam a helyzethez. Vagy a helyzet hozzám, nézőpont kérdése. Persze nem egyszerű, a takarítással igencsak lemaradtam, és igazából még a szülinapi torta is cukrászdából volt. Nagyon akartam neki sütni, de egyszerűen nem volt energiám. 

Bár a torta igenis finom volt. Az egészen biztos, hogy finomabb, mintha én csináltam volna. Az persze igaz, hogy a Noel iránti szeretetemen így nem tudtam belesütni....de szerencsére két nővér elkényeztetett húgocskája lévén, most sem maradtunk házisüti nélkül. (*kööööszönjük szééépen*)

Aztán ott van Noel. Meg persze a lelkifurdalásom, hogy nincs elég időm rá, mert napi 8-10 óra munka (és a kötelező házimunkáról még nem is beszéltem), az persze őt érinti leginkább. Ha pedig innen tekintek a dologra, több minden is nyilvánvaló lesz: egyrészt tökélyre fejlesztettem a párhuzamos munkavégzés készségemet: tudok gyurmázás közben is dolgozni, üzleti telefonálás alatt a Noellal (jel)beszélgetni és takarítani, ruhát hajtogatni. Az pedig alap, hogy e-mail írás közben traktorokról beszélgetünk.

Ráadásul azt hiszem tudom ezt az egészet élvezni is.
Mindig is a gyakorlatias oldalam volt az "erősebb", iszonyatosan untatott az egyetemen a legtöbb teória és ömlengés. Másrészt az is kiderült, hogy Noel remek gyerek, a nagy hajtás közepette a lehető legtürelmesebben viseli az egészet. Jól elvan a szülinapos játékaival, de persze próbálok nagyon odafigyelni rá. (már amennyire tudok) Nem mondom, hogy minden szempontból ideális a helyzet, de talán épp ez a lényeg, hogy annak kell örülni, ami van.

Úgy vagyok a mindennapokkal (és az a tippem ezzel nem vagyok egyedül), hogy akkor van igazán energiám, ha csinálom, és lehetőleg jól csinálom azt, ami éppen feladatként előttem áll. És minél színesebb ez a paletta, talán annál izgalmasabb az egész. Ebben a mostani helyzetben pedig pörgésből nincs hiány. Bár nyilván ezt sem lehet örökké csinálni, de egyelőre tetszik a dolog kihívás illata, és persze nem utolsó sorban  az, hogy olyan kellemes hangú sms érkezik hó elején.

De menjünk kicsit tovább, mert ugye újraértelmezésekről kezdtem írni az elején. Mivel Mátéval khrmm.. szorosan együttműködve kell dolgoznom, ezért a céges zsargon is újabb jelentésárnyalatokkal lett gazdagabb.
Íme egy frissített céges szótár:

Céges vacsora = rendelünk valamit és megesszük

Meeting = fürdés, étkezés, vásárlás vagy egyéb tevékenységek alkalmával gyakorolt beszélgetés

Csapatépítés = csapat bővítés. Megkülönböztetjük a csapatépítés két kategóriáját: van a spontán csapatépítés illetve a tervezett. Ilyen módon a tervezett csapatépítés keretein belül 2 éve Noel is csapattag lett.

Státuszmeeting = hello, hogy vagy?
Reporting = később jövök haza, mert...
Billing overview = Máté, mennyi pénzünk van?

Fizetésemelés="áttáncolt" éjszakák

Fizetéscsökkentés = nincs buli egy hétig

Munkaviszony megszűnése = egy hétnél hosszabb időtartamig a tánc hanyagolása
A szexuális zaklatás fogalmát töröltük.

***

Egy fárasztó nap...

Amikor már a reggel is ilyen...

 ...napközben az érzés csak tovább fokozódik...

...akkor legszívesebben kiszaladnék a....... az erdőből:

Boldog Szülinapos

Szülinapi előkészületek

Ezernyi oldalt nézegettem már, mit is vehetnék Noelnak a nagyon is közelgő második születésnapjára. Ez az egész ajándékválasztós téma pedig elgondolkodtatott. Annyira szeretném ha örülne, mert olyan édesen és őszintén tud örülni.

(egy alkalommal épp kettesben autókáztunk Noellal a szüleimhez, és próbáltam ébren tartani mindenféle frappáns témát bevetve. Előjött a születésnap témakör is. Beszéltem neki arról, hogy majd kap tortát, amit anya csinál, és igaz, valószínű csúnya lesz, de talán finom. És hogy sok ajándékot is kap majd, játékokat, és mindenki nagyon fog örülni, hogy már ilyen nagyfiú lett. És hogy sokan leszünk, mindenki ott lesz (itt névsorolvasást tartottam) stb. A téma egészen lázba hozta, és amikor megérkeztünk a szüleimhez Noel nagyon csalódott volt. Körbe-körbe járt a házban, kereste az embereket, kérdezgetve hogy "hhoool van Kata, hoool van Sziszi, hool van ajándék? Aztán benézett a hűtőbe és legörbült szájjal kérdezte: hóóólvan tóta?" Azt hittem a szívem szakad meg... hogy ennyire buta hogy lehetettem: egy alig két éves még nem érti, hogy majd lesz valami pár hét múlva, ők abszolút a jelenben élnek (és milyen jól is teszik).

Arra gondoltam, hogy mivel mostanában tényleg imád "alkotni", ezzel kapcsolatos ajándékokat szerzek majd be. Az egyik kedvencem a méhviasz kréta. Mivel nagyobb, könnyebb megfognia, nem porzik, kellemes színű és az sem probléma, ha esetleg megkóstolná. Bár a normál krétát talán egyszer ha megkóstolta, a finom méhviasz illatút biztos többször megkívánja majd :DD Egy waldorfos oldalon akadtam erre a krétára, ahol épp csúnyajátékokról és szépjátékokról beszéltek az anyukák. Csúnyának nevezve mindent, ami nem természetes, túl élénk színű, szagú és állagú stb.

Elgondolkoztam, hogy nagyon sok szülőnek mennyire sziklaszilárd elvei vannak a gyereknevelésről, csúnya és szép játékokról. És rájöttem persze, hogy én mennyire híján vagyok ezeknek. Nálunk az a szép játék, amivel Noel szeret játszani és ami persze nem veszélyes. (önmagára, másra vagy a tárgyra nézve). Például legújabban mosogatószivacsokból szeret tornyot építeni, de nagyon imád játszani a teafilterek tasakjával, és a cipőkanállal is.
Alapvetően szeretem a természetes anyagokat, és szívesen veszek fajátékokat műanyagok helyett. De ha befigyel néhány műanyag darab, hát istenem. Van sok fakockája, de most a duplo a sláger. Nem gondolom, hogy a duplo túl színes és műanyag mivoltával kárt okozna a fejlődésében.
Amúgy Noel minden játékkal tud nagyon kreatívan bánni. Még a nem játékokkal is. Például ma este "dzsediset" játszott a bébiőrrel. Az arcához tette, zümmögött és azt hajtogatta "dzsedi - dzsedi-dzsedi". Pedig nem a Star Wars összes volt a délutáni program.
Na de vissza a szülinapi előkészületekhez: epres torta lesz, marcipánnal, pudinggal. Aztán arra gondoltam, hogy vasárnap elvisszük valami szupi helyre, (nagy játszótér, kisvasút ilyesmi), szóval egész hétvégére baba hétvégét tervezünk. És már én is nagyon várom.

Most pedig muszáj kicsit nosztalgiáznom. 

Babavárásról, szülésről és születésről. 

Már két éve, hihetetlen, de tényleg. Annyira gyorsan elszaladt (a gyerek)

Nagyon szerettem az egész babavárós időszakot. Persze a végén már baromi kényelmetlen volt, de az egész annyira csodálatos és misztikus, hogy igazán feledteti a kényelmetlenséget.  A terhesség szót épp ezért utálom is, mert kb. "édes terhesség"-nek kellene hívni vagy hasonló. 

Hogy miért is lettem 25 évesen anya?

Nem azért, mert nem érdekel a karrierem, vagy mert a háztartás berkein belül képzelem el a hátralévő életemet. Inkább arról van szó, hogy elkezdtem rá vágyni. Először csak egy pici csíra volt ez a vágy, de aztán Mátéval nagyon jól alakultak a dolgaink, és ez a pici csíra elementáris erővé változott, amit talán csak az értheti meg igazán, aki már érezte/érzi. Aztán gondos gyakorlatsorozatok eredményeként (tudjátok, amíg futottunk a gólyához), egy nap ott szorongattam a csodálatos két csíkos tesztet.

Nagyon vicces dolog olykor a terhesség. Például amikor a hányinger érzetének keletkezése és a hányás között 2 másodperc telik el. Aztán később az az óriási pocak, amin néha felvillan egy lábacska... vagy az éjszaka közepén a jól irányzott rugások, amik a legszebb álmából keltik fel az embert. De az  is mókás, amikor mindenki felugrál a buszon, villamoson, hogy átadja a helyét. Persze a vége felé nagyon is jól tud esni egy szék/ágy, de amúgy nem értettem a felhajtást. Vagy amikor idegenek szóba elegyednek veled, és kedves dolgokat mondanak. Arról nem is beszélve, hogy minden nő késztetést érez arra, hogy elmondja a saját tapasztalatait. Amit soha nem értettem, mert a fejemben mindig is az volt az egész szülés témakörről, hogy mindegyik egészen más, ezért felesleges ötvenezer szüléstörténetet végighallgatni.

Aztán rájöttem, hogy ez tulajdonképpen nem is a tapasztalatadásról szól. Hanem egy olyan misztikumról, ami kicsit beavatásszerű is, amit szavakkal nem is lehet elmondani. És amit a nőnek újra és újra fel kell idéznie, hogy elevenen éljen benne. Ez az egyetlen pillanat a szülés/születés közben előtt vagy után olyan varázserővel vonja be az egész, amúgy nagyon fájdalmas eseményt, hogy visszatekintve a fájdalom sem tűnik annyira elviselhetetlennek. 

Amit én tanultam az egész alatt, az nem a helyes légzéstechnika (bár az is jól jöhet), hanem hogy egyfajta ősbizalommal kell hozzáállni az egészhez, hogy az ember lánya képes erre a feladatra. A lehetetlennek tűnő vállalkozásra, hogy kipréseljen magából egy kicsi óriást. Vagy ha valami nem úgy alakulna, akkor képesnek lenni arra, hogy a császármetszés utáni seb minden fájdalmával együtt tapasztalja meg az anyaság első csodálatos pillanatait. 

Óó, ezernyi oldalt tudnék erről írni. És arról a csodaszép napsütéses november hatodikáról. Hajnal 5 óra 59 percről, amikor Noel úgy döntött: most már inkább megcsodálná ezt a világot. Hogy mit vittem még a "táskámban" a fent említett bizakodáson kívül, hogy meg tudom csinálni? 

3 csodálatos embert. Akik valahogy mind pontosan érezték, mikor mi a teendőjük. Magamra hagytak, amikor egyedül akartam lenni, és ott voltak, amikor szükségem volt rájuk. Az egyik a férjem, a másik az orvosom, a harmadik pedig egy csodálatos bába. Miután a novemberi napsütésben órákon át sétálgattam a kórház teraszán egy szál hálóingben, elkezdődött az intenzív periódus, amikor bemehettem a szobába, és egy kád vízben folytatódhatott a "mulatság". 

Mivel minden helyzetben megnyugtatóan hat rám a víz, ez esetben sem volt másként. Valahogy egyszerűbbé tette a vajúdást a víz közelsége, melege. 

A szoba, ahol voltam, semmiben sem hasonlított egy kórházi szülőszobához. Nagyon hálás voltam mind az orvosomnak, mind a szülésznőmnek, hogy nem fontoskodtak végig körülöttem. És persze Máténak is, aki végig fogta a kezemet. Az egész apás-szülés kérdés is nagyon ellentétes érzéseket vált ki minden emberben. Nekem erről az a véleményem, hogy nagyon sok férfinak nincs keresnivalója egy szülőszobában. Például nem bírtam volna, ha Máté pl. elájul, és még vele is kellett volna foglalkoznom. Azt sem bírtam volna, ha hangosan lelkesít, hogy gyerünk, nyomjaaaaad :D:D Szerencsére Máté tökéletes szülőpajtásnak bizonyult, csak fogta a kezemet, és éreztem, hogy szeret, és velem van.  Nem fontoskodott, és csak kicsit volt sápadt :D Nem utolsó sorban pedig iszonyat jól állt neki a műtős szerkó :)))

Azt előre megbeszéltük, hogy szigorúan mellettem állhat/ülhet a véres jeleneteknél, a premier plan a doki és a bába kiváltsága. Persze nem kellett nagyon győzködnöm...Az egész amúgy nagyon vidám hangulatúra sikerült. Nevetgéltek. (jó, én nem tudom min, de lényeg, hogy a többiek jól érezték magukat)  
Aztán volt egy mélypont is: a kitolási szakasz nagyon elhúzódott, és a szülésznő, már nyugtalankodni kezdett, hogy ne költözzünk-e át másik szobába. De Noel jól bírta a strapát, végig jó volt a szívhangja, így maradtunk. Ezer hála és köszönet érte az orvosomnak.

Aztán összeszedtem a tartalék-tartalék erőmet és csak elérkezett a várva várt pillanat: megszületett,...
majd csodálatos hangján felsírt, de hamar abba is hagyta, és csak nézett a nagy, "messziről érkezett" tekintetével. Megtisztogatták, és a kezünkbe adták (már előtte is, de azt hiszem volt egy kis kiesés, így inkább erre a második találkozásra emlékszem). 
És hát... szerelem volt első látásra. :) 
ööö vagyis másodikra. 

A vonatozós énemről...

Vannak pillanatok az életemben, amikor egy kicsit megállok az amúgy pörgős napok egyikén, és szétnézek magam körül. Először is játékhalmokat látok, meg egy imádnivalóan édes gyereket és férjet, de aztán kicsit messzebb is szétnézek. Olyan érzés, mint amikor természetfilmes/filmes felgyorsított jelenetekben néhány másodperc alatt mutatnak be napokat, éveket. Szeretem ezeket a bevágásokat. Persze mindig vannak statikus elemeket, és csak ahhoz viszonyítva lehet látni a változásokat (pl. part - vízfolyás)

Ami pedig a saját életemet illeti, persze nem lehet tudni előre, hogy alakulnak a dolgok, de annyi biztos, hogy az én "statikus elemeimre", a családomra mindig számítok.

Nagy kalandvágyó típus vagyok,  aki folyton úton akar lenni, mindent megismerne, és akár egy új országba is szívesen elköltözne. Aztán a másik énem (basszus lebuktam milyen skizoid alkat vagyok), szóval ugyanakkor tudom, hogy határtalanul magányos lennék, távol az otthonomtól, a családtól. Ebben a magányosság kérdésben talán az is szerepet játszik, hogy nem kötök könnyen barátságot. Anyukám zárkózottnak nevez, amit utálok, mert igazából nagyon is az ellentéte vagyok, csak határtalanul zavarnak a felületes kapcsolatok. Ha barátság, akkor legyen életre szóló. Persze a "nem barátok" is lehetnek nagyon szórakoztatóak és kedvesek, de az egészen más kategória.

Hogy miért is jutott eszembe mindez? Neem, nem kapott Máté külföldi állásajánlatot. Éppen az ellenkezője: most betonozta be magát kicsiny országunkba. Na nem olyan Kőmíves Kelemen módjára, csak kellemesen. A vonatozós én-em (Máté elnevezése) egy pillanatra összeráncolta szemöldökét, de aztán megnyugodott: attól még lehet sok kaland és izgalmas utazás. 
Ami igazán belülről hajt, az hogy megtaláljam azokat a mágikus helyeket, amiket keresek. Nem tudom tapasztaltátok-e már az érzést, de vannak olyan helyek a világon, ahol az embert egészen különös érzések kerítik hatalmába. Jártam már sok szép helyen, de nem találtam még túl ilyennek nevezhető helyet, de ahhoz elegendőt, hogy késztetést érezzek arra, hogy tovább keressek.

Az egyik ilyen az erdélyi utazásunkkor volt. Néhány éve Mátéval elvonatoztunk Erdélybe, és bebarangoltunk hegyet-völgyet. Hihetetlen élmény volt. Egyik faluról a másikra rendszerint stoppal közlekedtünk, volt hogy platóskocsi nyitott hátulján szalma közt utaztunk. Szállást a falubeliektől kértünk, akik tényleg nagyon jó szívvel fogadta. És az a mesés áfonya... meg az a rikító kék szemű cigánylányka és a másik kislány, aki fent élt a hegyen, és nem járt iskolába. Meg "disszkóba se" mert rossz legények is vannak ám ott! Olyan volt az egész, mintha valami varázslatos mesebirodalomban vándorolnánk. A kalandokon túl mégis amiért annyiszor eszembe jut ez az utazás, az egész varázslatos érzés. Egyszerűen nem lehet elfelejteni.

Szóval maradunk, úgy 10 évet biztosan. Aztán majd megírom az újabb fejleményeket .;)
Igazából szerettem a gondolatot, hogy olyan szabadnak tekintettem a jövőnket, hogy bárhol kiköthetünk, és bármi lehetséges. És rájöttem, hogy ez önámítás, mert tényleg nem lennék igazán boldog egy idegen helyen. 
Úgyhogy nincs mese, kell vennünk egy vonatot.

Noel festett...

kár, hogy a talpa nem látszik olyan jól.
meg a nyelve

Eat and pray and ..OMG...!

Hétvégén megnéztem a nővéreimmel az Ízek, imák szerelmeket.  Bevallom, a film elején a kényelmes székbe süppedve előítéletekkel telve szorongattam a popcornomat, arra gondolva, hogy ennek az amúgy nagyon is fontos témának - a nő és a szabadsága - mennyire nem tud jól állni a hollywoodi maszlag. Aztán mire lement a főcím, próbáltam levetkőzni az előítéleteimet (de csak a kardigánomat sikerült)

Adott egy házasság (8 éve köttetett vagymi??) meg a nő, aki fullasztónak találja (a mit is??), aztán úgy dönt, hogy elutazik. Olaszország, India, Bali.

Olaszország, hmm... jó választás. Mindjárt be is ugrott Szerb Antal és az Utas és holdvilág. De gyorsan feledtették velem Julia R. és újdonsült "olasz" barátai. Barátságuk mottója röviden "egyed csak meg a pizzádat, majd veszünk nagyobb nadrágot". De tény, hogy a barátnőnek ennyi is elég volt ahhoz, hogy örök életre szóló barátságot kössön őszinte barátosnéjával. Bár a kérdés nyitott maradt, hogy Paolo, a csaj barátja (jó lehet nem így hívják), mennyire örült a nagyobb nacinak, miután Julia lelépett Indiába.

Az indiai állomáson egy asramba kalauzol minket hősnőnk, és megmutatja, hogy ha zűrzavar van bennünk, akkor ne várjunk spirituális élményekre még egy asramban sem. (vagy lehet én értettem félre? :D Újabb bárgyú mellékszereplő egy texasi képében, aki kisírja magát Julia (vagy Márijjá??!!) vállán. A mellékszereplőkkel valahogy nem sikerült ügyesen bánnia sem az írónak, sem a rendezőnek. Mindjárt a film elején ott van JR. barátnője, a szokásos megfáradt anya szerepében, aki szerint gyereket vállalni olyan, mintha az ember az arcára tetováltatna. Ccccc..hát lehet tényleg olyan...és nem is lenne olyan visszatetsző a hasonlat, ha ezt nem a mélyen búgó, de szerencsétlen nagy rakás szar vagyok- hangnemben adta volna elő.

Egy valami biztos, ez a film nem a nő szabadságvágyáról (mint ahogy azt először hittem) hanem sokkal inkább a boldogságról és annak eléréséről szól, ebben az esetben helytálló üzenettel: a boldogságot csakis önmagadban találhatod meg, bárhová vezessen is az utad.

Leginkább erről szerettem volna írni ebben a bejegyzésben. Vagyis sokkal inkább a boldogság és a nőiség kettőséről. Jó párost alkotnak, érdemes hozzá szegődni minden nőnek, még ha olykor nehéz is. A legtöbb kapcsolatban talán a nő a boldogság letéteményese. Na ezt nem úgy értem, hogy a nő lenne a felelőse.. de ez olyasmi, mint amikor az ember belép egy lakásba, és megcsapja őt annak légköre. Leginkább a nő az aki érzéseivel megtölti ezt a teret. A férfi pedig aki befogadja, és ezáltal megalkotja azt. Szokták mondani, hogy férfiak és nők épp ellentétesen vannak polarizálva. A nő az érzéseivel teremt, míg a férfi megvalósítja azokat. A legtöbb kapcsolatban talán ennek az egyensúlynak a megbomlása (vagy ki nem alakulása) okozza a feszültséget és szétválást. 
A nő fogékonyabb az érzéseit érő impulzusokra, vagyis ők adják a gondolati csíráját annak, amit aztán a férfiak megvalósítanak. Ez az eltérés dinamizál szerintem minden kapcsolatot, és épp ezért fontos a nőknek odafigyelni magukra, és a boldogságukra. Ami persze nem mindig olyan egyszerű, épp a fent említett okokból: a nő érzékenyebb a benyomásokra, ezért nehezebb is egyensúlyba tartani az érzelmeit. Meg ott vannak az élethelyzetek, amikor egyszerűen át kell élni a boldogtalanságot.
Ezt az egészet persze nem úgy értem, hogy nesze te nő, itt van még egy felelősség, ami nyomhatja a válladat. Van amikor valami alapjaiban nem jó, és akkor felesleges erőlködni. Viszont minden kapcsolat olyan mint egy pici mag: benne rejlik a gyönyörű virág képe, csak öntözni kell és ápolni. A boldogságot is folyton gondozni kell. Ehhez szükséges, hogy valamifelé rend uralkodjon bent is. Jó ha őszinték és elfogadók vagyunk önmagunkhoz.

Szóval a fenti olykor kritikus hangvétel ellenére ajánlom a filmet minden kedves olvasómnak. Mert ez egy olyan film, ami valószínű mindenkiben egészen más érzéseket ébreszt, és persze már csak a szép felvételekért is érdemes megnézni.

Pörpe házikó

Noel első önálló gyurma alkotása egy pörpe házikó. Vagyis egy gomba.

Tudom, elfogult vagyok, de szerintem csodálatos.

Munkák, helyek, munkahegyek

Ha elképzelem a számomra ideális munkahelyet, semmiképpen nem az otthonom lebeg a szemem előtt. Egyrészt jó, ha a dolgoknak van egy ritmusa, másrészt pedig ha az ember összes teendője egy helyszínre koncentrálódik, akkor könnyen káoszba fullad az élete. És talán az egyhangúságot is érvként lehetne felhozni, bár ez a veszély egy majd' kétéves mellett nem igazán fenyeget.

Viszont a káoszt annál inkább érzékelem magam körül (és magamban). Mivel szeretem jól végezni a dolgomat, napi 48 órás munkát 24-be besűríteni, úgy hogy némi alvásra is szükségem van, nem mindig egyszerű feladat. Azzal, hogy elvállaltam ezt a napi +4 órás extra munkát, tudhattam előre, hogy ez lesz, számítottam is rá.
Noel az a fajta gyerek, aki egyedül is szeret játszani, de mostanában kifejezetten többet igényli a társaságomat. Talán mert érzi, hogy nem csak rá koncentrálok. Mindenesetre nem érzem, hogy elhanyagolnám őt, csak az az idegesítően maximalista fajta vagyok, aki szereti a legjobbat kihozni a dolgokból. Jelen esetben a legjobb sem mindig elég jó, vagyis előfordul, hogy lemaradok a munkámmal, hogy iszonyat káosz tör ki, és a nap végén mégis azt érzem, hogy Noellal sem foglalkoztam eleget. 

A látszat ellenére ez nem egy panaszkodós bejegyzés akar lenni, hanem csupán egy felismerést akarok leírni.  Egyszerűen képtelenség tökéletesen csinálni mindent. Talán nem is az a lényeg. De próbálok valamiféle egyensúlyt teremteni, hogy elég jól végezzem a munkámat, elég rend legyen a lakásban, de egy valami biztos: a kisfiammal nem elég sokat szeretnék foglalkozni, hanem sokat.
Rájöttem, ha nem görcsölök rajta, hogy mindent tökéletesen csináljak, hanem csinálom a dolgokat a tőlem telhető legjobban, akkor minden szépen halad. Nem jelenti azt, hogy mindig végére érek az összes teendőmnek, de legalább értékelem magamban az igyekezetet (jó fej vagyok, mi??) :D És igen, úgy is jól tud esni egy mozizás, hogy közben tudom: ezer mást is kellene csinálnom.

Mert hogy arról nem is esett még szó, hogy azért némi szabadidőre is vágyom. Olykor.
Szóval lényeg, ami lényeg: még mindig jól tud esni az a bizonyos tabletta. Úgyhogy bele is vetem magam a játéktengerbe, hogy kievickéljek a könyvemhez.

Jaci számkivetett lesz

Jaci, vagyis Noel macijának hányattatott sorsáról már korábban is született bejegyzés, most viszont azt hiszem be kell számolnom az amúgy harmonikusnak cseppet sem mondható kapcsolatuk újabb fordulópontjáról.

Noel mostanában egyedül alszik a kiságyában. Ehhez szükséges feltétel, hogy kettő darab takaróval betakarjam, mellé tegyek 3 db szappant és egy cumisüveget, valamint válaszoljak az időről időre (úgy két másodpercenként) felmerülő kérdésére, amely így hangzik: "Derci alszik?" Miután kb. 50x biztosítottam felőle, hogy igen, már Bercike is alszik, Noel rendszerint verekedést kezdeményez Jaci-val. Jaci amúgy békés típus, a fenekén szétfoszlott varrás miatt sem szokott panaszkodni*, Noelt viszont ez nem tántorítja el szándékától, hogy verekedést provokáljon.

Mostanában az eset rendszerint hangos méltatlankodással végződik, lévén Jaci nem üt vissza. Noel így jobbnak látta egy jól célzott hajítással megfosztani őt addigi közös kuckójuktól, majd értésére adni:

" Jaci, itt alszol".

*habár jól is teszi, mert orvoslására meg kellene valakinek tanítania varrni a gyereket, mivel én olyan családból származom, ahol 2 nővérem és anyukámmal harmonikus egyetértésben szigorúan az elveinkbe ütköző dolognak véljük a varrást, amelyhez csak végszükség esetén folyamodunk.

Noel és a kreativitás...

...jó barátok.

Azt hiszem Noel különösen vonzódik az absztrakt művészethez.

Ha felnőttként és sikeres művészként megírja majd a memoárjait, biztos szereplője leszek az írásnak, mint "az a személy", aki gátat próbált vetni bimbózó tehetségének. Pedig legbelül érzem minden alkotói momentum rendkívüliségét, csak hát ezek a fránya berögződések.
Íme néhány mű a repertoárból:

 1. gyertyarajz ablakon (részlet a körképből)

2. Song of India cipőkanállal, svéd módra

 3. Neodadaizmus tojással, Noel módra. A wc kagylós kompozíciót most kihagynám.

 4. Alkotó és társa

5. Nekem ez a kedvencem: a szemfüles hal

(Noel nagyon lelkes lett a felfedezéstől, hogy a ceruza végével tud szemet csinálni a gyurma halnak)

Noel szótár - frissítés

...a teljesség igénye nélkül.

Noel már sok mindent mond, de természetesen akad még jónéhány olyan szó a szótárában, amit csak a kontextusból tudunk megfejteni, vagy mert már annyiszor hallottuk és kikövetkeztettük.

Néhány Noel-alkotta szó a kedvenceim közül:

- Tappacs (ő Toppancs a Bambiból)

- Tiddis (tigris és oroszlán)

- Peppes vagy pöppös (pöttyös)

- Jaci (maci)

- Haha (vonat)

- Ebéd (mindennemű táplálék)

- Küdda vagy kmda (csúszda)

 - Dottodácsi-rendődácsi (így együtt használja). Történetükhöz hozzá tartozik, hogy egy nap - míg Máté külföldön volt - beállítottak a rendőrök. (Tagadtam mindent, ne féljetek!)

Na jó, igazság szerint a szomszédot keresték, de mivel ez is igen - hogyismondjam - szokatlan eset volt, Noelban mély nyomot hagyott: napokig emlegette a dolgot. Máté hazaérkeztével is hamar közölte vele, hogy "dottobácsi-rendőbácsi eeeeelment), mire Máté felvont szemöldökkel kérdezősködni kezdett az esetről. 

Akkor is tagadtam mindent.

Noel, a divatdiktátor

Noel felpróbálta az új felmosó tartozékot...
Aztán rögtönzött divatbemutatót tartott...

Moscanicka Draga

Még egy utolsó bejegyzés Isztriáról, jobban mondva Moscanicka Dragá-ról.
nem, sárkányok nem voltak. Kicsit csalódtam is...

De a természet igazán elkényeztette az itt lakókat. Csodaszép, kristálytiszta tengerpart, gyönyörű hegyek és olyan különleges atmoszféra, hogy Máténak mondtam is, hogy ide kellene költöznünk. Nagyon kevés olyan hely van, ami ennyire magával ragadott volna. Pedig el sem sodort az áramlat vízibiciklizés közben.... :]

Apropó, vízibicikli.

Noel imádja a hajókat. Hát persze, hogy imádja. De amint meglátta a "csúszdás hajót", oltatatlan vágya támadt, hogy lecsússzon. Pedig csak egyetlen pillanatra nem figyeltünk. Azért elkaptuk mielőtt leesett volna. Aztán jól kipróbáltuk a tengerben. Szuper volt, Noel is élvezte, és csak néha akart beugrálni a vízbe. 

Szedtünk friss fügét, Noelt lebeszéltük, hogy 22 hónaposan megtanuljon kenuzni, majd visszatértünk Porecbe. Jó kis nap volt!

...ééééééés elkészültem

...a nagytakarítással. Minden jó illatú és tiszta, és még rend is van. Vettem szép dobozokat az Ikeában Noel játékainak, mert a kisebb darabokat mindig csak bevágtam a polcra, ami kicsit sem keltett rendezett hatást.  Imádom őket, nem is értem miért nem jutott eszembe korábban.

Amúgy nem vagyok nagytakarítás párti. Ha valamit piszkosnak/porosnak vagy rendezetlennek tartok, akkor rendbe teszem. Vagy nem. De nem áldozok napokat a ki- és bepakolásnak, törölgetésnek, iratválogatásnak. Most viszont úgy alakult, hogy egy beázás  miatt szét kellett bombázni az erkélyünket, ezért a beszálló por miatt muszáj volt valami nagyobb szabásúba kezdeni. 

Nem szerettem, kicsit sem, de kész van, és szép lett minden. Baromi unalmas ez a bejegyzés tudom, de most ennyire telik :)) 

Máté elutazott egy hétre, úgyhogy ketten maradtunk. Noel óránként kérdezi, hogy "Apa, hóól van?" de válaszol is magának: "Eelment messze aakm" vagyis autóval. Szóval ezt a képet Máté neked küldöm szeretettel: iiiiiilyen szép lett az erkély :) 

Siessé' haza....

Motovun - Montona

Kicsit megkésve, de még Iszriáról...
Nyaralásunk két legszebb állomása Motovun és Moscanicka Draga volt. Persze Porec is csodaszép a hangulatos utcácskáival és a magát romantikus esti sétákra kínáló parti sétányával, de minket mégis lz a két városka varázsolt el leginkább.

Motovun a zöld Isztria egyik legszebb tüneménye, aki erre jár, annak tényleg érdemes útba ejteni. Szőlőskertek, kacskaringós utcácskák, kézműves remekek és frissen szedett gyümölcsök kavalkádja várja az oda érkezőket. És természetesen a híres szarvasgomba - minden formában. A kis fellegvárat körülvevő városfal mentén érdemes körbesétálni, lélegzetelállító a látvány. 

Friss fügét mindig vehetünk az utószezonban, aminek bevallom a rabja lettem. Az egész hely annyira magával ragadó volt, hogy azt hiszem szeretnék visszajönni ide. Ha nem is jövőre...

Noel is kivette a részét az élvezetekből: a középkori falak tövébe ékelt korántsem középkori játszótéren is talált megfelelően veszélyes mászókát és csúszdát. Természetesen.

Utószezonban nyaralni jó, erre már tavaly is rájöttünk. Nem csak azért, mert ötödannyiért!!! lehet gyönyörű szállást találni, hanem mert mindenhol barátságosabbak lesznek az árak ilyenkorra, és ami talán a legjobb az  egészben: sehol sincs óriási tömeg. Nem préselnek össze sehol, találsz magányos kis öblöket a parton és a látványosságok előtt sem kígyóznak (olyan) hosszú sorok.
Persze az időjárás nagyon elronthatja az egészet, de most a 7 napból 6 nap csodaszép időt fogtunk ki. Az utolsó szomorkás-borongós nap meg legalább kialudtuk magunkat.