Plüssfürdő

kisKarácsony

Nagyon szeretem Noel nevét, emlékszem, amikor keresgéltük a fiúneveket ennél az egynél Mátéval mindketten felujjongtunk.   Mert szerettünk volna különleges, de nem túl különleges nevet adni neki. Ez a név pedig lágy csengésével, egyszerűségével és jelentésével tényleg szerelem volt első látásra.

Így Karácsony közeledtével  már vártam, hogy végre Noel is kimondja a saját nevét. De valami kölcsönös megegyezés alapján, amit Berci barátjával kötöttek, Noelt "babának", Bercit meg Bercinek hívják egész régóta.

Ha megkérdeztem tőle, hogy hogy hívják, mindig huncutul mosolyogva azt mondta baba.

Már rég nem faggattam erről, de ma este lefekvés előtt míg én teregettem, Noel meg ugrált a ruháskosárban, újra feltettem a kérdést:

"és téged hogy hívnak?"

Némi hezitálás után rávágta: "ööööööö... Uzsi babának. és Nojelnak"

<3 <3 <3

Pótcselekvésekről

...merthogy ezen kaptam magam. Fogalmam sincs mikor vette kezdetét, és mikor tett szert ekkora "hatalomra", de egyik nap rádöbbentem, hogy az internet amolyan szenvedélyemmé vált. Mert olyan egyszerű leülni a "gépelé", amikor mondjuk nincs időm elolvasni egy fejezetet a könyvemből, sem valami igazán tartalmasat csinálni. Csak öt percre leülni a gépelé.

Aztán elkezdtem kicsit figyelni magam, és megrettentem: baromi sok mindent olvasok nap mint nap, ami valójában nem is érdekel. Mintha automatizálódott volna a kezem, és gondolkodás nélkül kattintgatna...

Persze nincs azzal semmi baj, ha az ember szimpla szórakozásból tesz valamit. Mert az tök jó. Én inkább az üresjáratokról beszélek...aminek semmi értelme sincs. Amikor azért tesz valamit az ember, mert megszokta.

A következő gondolatom pedig rögtön az volt, hogy ezt utálom, és nem akarom.

Alapvetően nem szeretem a berögződéseket, és az addikció minden formájától irtózom. (elég jó okom van rá).
A kávéval is így vagyok: mivel alacsony a vérnyomásom, így az szinte lételemem. Egészen ciklikusak a kávéfogyasztási szokásaim: sokáig egyet iszom naponta, aztán észrevétlenül átváltok 2-3-ra, és van hogy 5-6-ig meg sem állok. Ami ijesztő, és igen, akkor mindig tartok egy kis szünetet.(két bögre között =)

Érdekes, magam mindig a naagyon rugalmas szülő kategóriájába soroltam. Aki úgy éli meg a gyermekvállalást, mint valami, ami nem megköti őt, hanem felszabadítja. Ezt most is így gondolom. De a nagy gondolkodásban arra jutottam, hogy nem élek eléggé a lehetőségeimmel. Hogy hogyan jutottam el ide a fenti gondolatmenetből? 

Azt hiszem már korábban említettem az életenergiákról és a különböző cselekvésekhez kapcsolódó véleményemet. Vagyis szerintem vannak olyan cselekvések, amik felszabadítják az energiákat, és vannak amik megkötik. Ha túl sok üresjárattal tűzdelem tele a napomat az sokkal fárasztóbb lehet, mintha egész nap hegyet másznék vagy lakást rendeznék

Szóval így az év vége felé gondoltam itt az ideje a változásnak. Neeem, nem dobom ki a laptopot =) még csak nem is teszem el...csak kicsit megfordítom az értelmes és értelmetlen kattintgatások arányát. És a szabadidőmben, amit nem a gép előtt töltök (jamerhogy olyan is van =), újra szeretnék úszni járni. Na nem olyan intenzitással, mint régen, de mondjuk minden héten legalább egyszer. És angolul is akarok tanulni. Meg olaszul. És spanyolul. 

Nnna de most megyek, futok egy kört így az ötödik kávé után ;))

Noel segít

...mint mindig.

Ezúttal a nagytakarításban, amiről ugye azt mondtam, hogy sose csinálom, mert hogy hülyeség. Mert akkor kell takarítani, amikor valami rendetlen vagy koszos. Vagy valami ilyesmit mondtam/gondoltam. És akkor jól egyetértettem magammal.

Aztán valahogy elkezdődött, és magával ragadott az érzés, hogy mindent a legapróbb részletekig kitörlök, kimosok, rendbe teszek.  Ja és, nem, ez nem fészekrakó láz, még mielőtt meggyanúsítanátok :))) csupán szimpla perverzió. Mert az annyira jó, ha jó hangulata van egy lakásnak...

Noel természetesen lelkes támogatója a nagytakarításnak. Mert felfordulás van. És a felfordulás az jó. 

Naphosszat ismételgeti, hogy "baba segít anyának", és valóban: segít behordani növényeket a fürdőkádba, együtt mossuk le őket, és Noel mind az 59 alkalommal megállapítja, hogy "nöény szereti vizet". 

 

 

Míg épp egy nagyobb darabbal bírkóztam, Noel izgatottan kiabált a fürdőből, hogy "ama, ez miii? ama, ez miiii?" Merthogy egy poloskát talált. (blááhh, utálatos jószágok). Aztán undoromat legyőzve kitelepítettem a fent említett bűzbogarat az erkélyre (jó,  enyhén szépítem a helyzetet, mert az igazság az, hogy "kicsit " ledobtam a másodikról. 

De azért van szárnya, hogy repüljön, nem én tehetek arról, hogy nem használta). 

Noel mindenesetre nyugtázta a helyzetet: "eltűnt szegéény". 

=)

Amikor végeztünk a virágápoló hadművelettel, kezét elégedetten összecsapva Noel megállapította: "KÉÉÉSZ".

Hogy mikor jött el az újraértelmezés pillanata, magam sem tudom. Csak azt, hogy épp fürdéshez készülődtem, és a fürdőszobába lépve egészen meglepődtem a fürdőkádban burjánzó dzsungelhangulattól. (Mikor, hol és hogy vitte vissza? És én miért nem vettem észre?)

Azt hiszem csak meg akart győződni arról, hogy elég alaposak voltunk-e.

Dottorbácsikról és kanalas gyógyszerekről

Nem vagyunk igazán otthon ülős fajták. Tulajdonképpen egy napnál tovább egyszerűen nem bírom ki itthon. Nagyon szeretek itt lakni, nem ezzel van a probléma: egész egyszerűen lelki szükségletem, hogy naponta legalább egyszer kívülről is becsukjam a bejárati ajtót, és lehetőleg nem csak a szemét levitelének erejéig.
Mert menni jó. 

Most azonban napok óta bentragadtunk. Először is a hóakadály miatt, aztán mielőtt még élvezni kezdhettük volna a vele járó mókát, Noel megbetegedett. Igazából "csak" köhögött meg olyan kis betegmadárkás lett. Most már túl van a nehezén, erre engem is megrohamozott ez a betegség. És jelentem soookkal rosszabbul viselem.
Hiába, öregszem.
Noel nagyon lelkes a gyógyszereket illetően, szinte minden egyes köhögés után megjelent egy (valahol a lakásban korábban általa elrejtett) kiskanállal, és kéri a gyóccert. Vagy inkább dócci-t. Már egész komoly gyűjteményünk van mindenféle homeopátiás szerből, növényi szirupból és vitaminból. De igazából kettőt használtunk: Prospan szirup és Lándzsás útifű szirup. Szerintem az első hatásosabb.. nem tudom, hogy placeboeffekt miatt vagy sem, de Noel azonnal abbahagyta a köhögést miután elégedetten csettintett a nyelvével, és közölte, hogy "maci is szereti a mézet". Ja mert hogy ez a borostyánlevél-kivonatos szirup méz színű, ami igencsak imponált a gyermeknek :))
A "klasszikus" gyógyszereket próbáljuk messziről elkerülni, mivel kicsit paranoiás vagyok a gyógyszergyártó cégekkel kapcsolatban. Nyilván ha arról lenne szó, hogy valami komolyabb betegséggel állnánk szemben, akkor egy megbízható orvos szakvéleményére rábíznám magam. Csak manapság azt hiszem túl hamar nyúlnak az emberek a gyógyszeres fiolák után, mert még a csapból is az folyik, hogy ha fáj a torkod szopogass ilyen meg olyan cukorkát, ha felpuffad a hasad ezt és ezt vedd be.  Persze tudom, a vényköteles gyógyszereket nem reklámozzák, de mivel ennyire jelen vannak a hétköznapokban ezek a majdnem-gyógyszer reklámok, észrevétlenül is nyomot hagynak bennünk.
Ez pszichológia.
A lázcsillapítókkal kapcsolatban is körülbelül ez a helyzet: nyilván vannak lázgörcsre hajlamosak, és van az az állapot, amikor muszáj lázcsillapítót alkalmazni. Csak jó fejben tartani, hogy a láz tulajdonképpen a szervezet természetes védekezési mechanizmusa, így a gyógyulás szempontjából is fontos lehet. Nyilván a határokat kell okosan felismerni.
És erről eszembe jutott az otthonszülés téma is. Itt sem az elvvel van a probléma: nagyon megértem azokat a nőket, akik jobban szeretnék az otthonukban világra hozni a babájukat. De.. az egészen más, amikor az otthonod előtt ott vár a mentőautó (mint egyes nyugati országokban), és komplikáció esetén megfelelő berendezéssel sietnek a szülő nő vagy a baba segítségére. Mert az egy remek dolog, ha a nő megbízik magában, és igen, a legtöbb esetben tényleg elegendő egy szuper bába, aki jelen van, és segíti a folyamatot. De akkor sem lehet megfeledkezni arról a néhány tragikus esetről, amikor életmentő beavatkozás híján veszítették életüket kisbabák és anyukák.
Kíváncsi vagyok, milyen vélemény születik tavasszal az strasbourgi bíróságon, mert igaz kevés jogot tanultam az egyetemen, de az biztos, hogy mind a magánélethez, mind pedig az élethez való jog alapvető, alkotmányban rögzített emberi jog, ami ebben az esetben egyértelműen sérül. Nagyon remélem, hogy  rendeződik ez az egész mizéria. Amíg ez nem törtnénik meg, addig  sokkal de sokkal több pénzt és energiát kellene fordítani alternatív szülőszobák létrehozására. Mint például itt, a Szent Imre kórházban, ahol Noel is született.

***

Node visszatérve Noelra: fogalmam sincs miért szereti a lándzsás útifű szirupot, én már a szagától is rosszul vagyok. Bár gondolom azért, mert édes. Noel amúgy semmit nem hajlandó elfogadni innivalóként, csakis a hígított gyümölcslevet. (Elkényeztetett kölke!!) de rájöttem, hogy a mézes, sőt a propoliszos teát is megissza, csak kellő türelem kell hozzá.
És egy kiskanál.
Merthogy az is dócci!

A fent említett okokból Noel (szerencsére) hírből sem ismeri az orvosokat, holott dottorbácsi igen előkelő helyet foglal el a mindennapi társalgásainkban. Szerintem rendőrbácsit akar jelenteni, de azért van némi egyet nem értés a családban "dottorbácsit" illetően. Noel ugyanis  mostanában egész lejárató kampányt indított ellenem. Folyton emlegeti, és valahogy mindig dottorbácsinál kötünk ki. Máté hazaérkezve csak annyit kérdez "ma is volt doktorbácsi??" Noel meg csak annyit felel: "hihiii"

De hogy zaklatott lelkiállapotomat (hahaha) megértsétek, vegyünk példaként egy nemrégiben lezajlott beszélgetést. Történt ugyanis, hogy Noel az egyik sétálás alkalmával találkozott egy nagyon cuki, foltos cicával. Nagyon örült neki, utána is sokat emlegette. Amikor Máté megérkezett feltette a szokásos kérdést: "Na és Noel, mit csináltál ma?" Noel mondta, hogy volt "eedőbe sétálni", mire én is bekapcsolódtam a családi beszélgetésbe: "Noel, és kivel találkoztunk, amikor elmentünk sétálni?"

Noel: dotttorbácsi!!!

Máté: ???!! Ahhhha!

én: ???!!!